Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
11°C
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
11°C

Borkai Zsolt: a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport

2016. december 28. 15:26 // Forrás: MTI
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőben is sikerágazat lesz a magyar sport.

Borkai Zsolt az MTI-nek nyilatkozva ezt a kijelentését azzal támasztotta alá, hogy a riói olimpián szerzett 15 érem mutatja: a magyar sportban még mindig ott az erő. Hozzátette: a jövőben stabilabb lesz a hazai sportirányítás rendszere, és ehhez mint az olimpiai sportágakkal és élsporttal foglalkozó köztestület a MOB a jövőben is minden segítséget megad.

A sporttörvény módosításával a szervezeti rendszer megváltozott formában működik tovább január elsejétől. Ez legfőképpen azt jelenti, hogy a MOB eddigi tagozatai önálló köztestületként, külön alapszabállyal, saját vezetőséggel működnek tovább. A változás nyomán a szintén köztestületté váló MOB eddigi jogosultságait jelentős mértékben elveszíti, s alapfeladatainak döntő része, így a pénzelosztó szerep is visszakerül az állami sportirányításhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkárságához, amelyen keresztül a sport állami finanszírozása egyetlen csatornán keresztül valósul meg.

"Nem éltem és élem meg tragikusan az új helyzetet, a most 121 éves MOB történetében korábban is előfordult már hasonló, létezett nagy önállósággal, sok jogosítvánnyal, és megesett, hogy kisebb hatáskörrel bírt" - mondta Borkai Zsolt, hozzáfűzve, hogy ezúttal a 2012 előtti helyzet állt vissza.

"Amikor MOB-elnök lettem, olyan tevékenységet vállaltam, amilyenbe január elsejétől is belekezdünk. Tulajdonképpen semmivel sem más, ezért számomra nem furcsa a mostani helyzet" - jelentette ki.

Borkai Zsolt továbbra is a MOB elnöke akar lenni, s úgy fogalmazott: biztos, hogy újraindul a posztért.

"Véleményem szerint - folytatta - a MOB büszke lehet arra a munkára, amit elnökségem alatt végzett, hiszen ebben az időszakban alakult ki 16 sportágnak a kiemelt támogatása, a szövetségekkel együtt készítettük el a középtávú koncepciót, ami alapján a kormányzat megadta azt a nagyon komoly anyagi támogatást, amelynek folyósítása effektíve három éven keresztül zajlott a MOB keretein belül" - fogalmazott.

Borkai Zsolt elmondta, hogy a MOB-ban januártól a sportszakmai munka kerül előtérbe, s miután Budapest 2024-ben olimpiát szeretne rendezni, az ezzel kapcsolatos feladatok rajtuk keresztül valósulnak meg, mint ahogy bőven adódnak számukra teendők a 2017-es EYOF-fal kapcsolatosan is, különösen, hogy a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak Győr lesz a házigazdája.

A közeljövőről szólva egyértelműnek nevezte, hogy most pihennie kell, de hozzátette: az ünnepek után, januártól újult erővel folytatja a munkát a MOB-ban.

A kérdésre, hogy mit kíván a magyar sportnak 2017-re, így felelt: "Sikereket és kevés konfliktust!"

vehirsport.hu
további cikkek
Gyulay Zsolt: a fővárosnak is jót tesz, ha részt vesz a NOB-bal folytatott párbeszédben sport Gyulay Zsolt: a fővárosnak is jót tesz, ha részt vesz a NOB-bal folytatott párbeszédben Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Budapestnek is jót tesz, ha részt vesz a MOB-bal és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) közösen abban a párbeszédben, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) lehet lefolytatni és amely nem irányul konkrét olimpiarendezésre, csupán ennek a lehetőségéről szól. tegnap 16:35 Női kézilabda Eb-felkészülés: legyőzte a franciákat a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb-felkészülés: legyőzte a franciákat a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott 30-27-re győzött a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország vendégeként a csütörtöki felkészülési mérkőzésen, Toulonban. tegnap 7:11 Férfi kézilabda BL: a Kolstad két góllal nyert Szegeden férfi kézilabda BL Férfi kézilabda BL: a Kolstad két góllal nyert Szegeden A Szeged házigazdaként 29-27-re kikapott csütörtökön a norvég Kolstad csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. 2024. október 24. 21:18 Európa-liga: megszerezte első győzelmét a Ferencváros labdarúgás Európa-liga: megszerezte első győzelmét a Ferencváros A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte csütörtökön a Nice csapatát a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, így megszerezte az első pontjait. 2024. október 24. 20:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.