Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
11°C
2024. október 26. Dömötör
Veszprém
11°C

Huszonkét nemzetközi sportszövetség képviselője járt Budapesten

2016. december 28. 15:53 // Forrás: MTI
A rövid utazási időket, a város- és az olimpiai fejlesztések összhangját, valamint Budapest szépségét dicsérték elsősorban annak a 22 nemzetközi sportszövetségnek a képviselői, akik az elmúlt közel négy hónapban látogattak el a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére pályázó magyar fővárosba.

Az azóta is tartó egyeztetések nyomán több sportág, így például az öttusa, az evezés, és a hegyikerékpár helyszíne változott és változik, utóbbi a Hármashatárhegyről átkerül a Testvérhegyre.

A Budapest 2024 közleménye szerint a nemzetközi sportszövetségektől jellemzően az elnökök, főtitkárok, vagy sportigazgatók és rendezvényigazgatók utaztak Budapestre, ahol átlagban mindegyikük két napot töltött el.

A vendéglátók bemutatták a budapesti olimpia átfogó koncepcióját, az úgynevezett master plant, a látogatók megtekinthették a tervezett olimpiai falu helyszínét a Vituki toronyházból, valamint elutaztak a vidéki és fővárosi már meglévő, vagy a pályázatban szereplő versenyhelyszínekre. Mindemellett a magyar sportági szövetség képviselői prezentációt tartottak a sportág honi helyzetéről, a vendégek pedig a Dunán állomásozó uszályon elhelyezett látogatóközpontot is megtekintették.

A közlemény szerint mind a 28 ötkarikás sportág nemzetközi szövetségét meghívták Budapestre, ám voltak olyan szervezetek, amelyek egyik pályázó városba, így Los Angelesbe és Párizsba sem látogattak el. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) például annyi stadiont kellett volna megtekintenie, hogy azt idő hiányában nem vállalta. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) képviselői a jövő nyári világbajnokság miatt - az olimpiai pályázattól függetlenül - többször is elutaztak már Budapestre, míg a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) már számos alkalommal jelezte, hogy a szegedi pályát az egyik legjobbnak tartja világszerte, s mivel már több versenyt is rendezett ott, nem tartotta szükségesnek az ismételt látogatást.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a Hármashatárhegyre tervezett hegyikerékpáros pálya helyszínének megtekintésekor sportszakmai és hosszú távú hasznosítási javaslatokat is tett, a Budapest 2024 pedig ezeknek, valamint más szakmai szervezetek javaslatainak a figyelembe vételével a Testvérhegyet jelölte meg helyszínként, ahol a kerületi önkormányzattal együttműködésben jelentős erdősítési programot is végrehajt. A Testvérhegy esetében a sportszakmai szempontok alapján sincs akadálya a leendő verseny megrendezésének, az új helyszínen található, használaton kívüli bánya úgy alakulna át, hogy a későbbiekben az önkormányzattal egyeztetve igyekeznének lehetővé tenni a lakossági sportcélú felhasználást.

Az öttusát az Atlétikai Stadionba tervezték, de sportszakmai okokból ez nem lenne megfelelő, így elkezdődött a tervezése annak, hogy a sportág leendő olimpiai versenyét a Kincsem Parkban rendezzék meg.

"Ez az első olimpiai pályázat, amelynek során a kandidáló város gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan egyeztet a nemzetközi sportszövetségekkel" - mondta Mizsér Attila, a budapesti pályázat sportigazgatója, s kiemelte: kialakult egy párbeszéd, a szövetségek végig követik a master plan fejlődését, s az ősszel is több javaslatot adtak a pályázaton dolgozóknak ahhoz, hogy miként tudnak javítani a terveken.

"Ezt nagyon hasznosnak tartjuk, mert a nemzetközi sportszövetségek tudják a legjobban, mire van szüksége a sportnak, sportolóiknak, így az Agenda 2020-ban szereplő athlete's first, vagyis a sportolók a középpontban alapelve a szövetségek visszajelzései alapján még jobban érvényesíthető, ez pedig azon túl, hogy számunkra, a leendő nézők és a média szempontjából is lényeges" - mondta Mizsér Attila.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es játékok házigazdájáról.

vehirsport.hu
további cikkek
Gyulay Zsolt: a fővárosnak is jót tesz, ha részt vesz a NOB-bal folytatott párbeszédben sport Gyulay Zsolt: a fővárosnak is jót tesz, ha részt vesz a NOB-bal folytatott párbeszédben Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Budapestnek is jót tesz, ha részt vesz a MOB-bal és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) közösen abban a párbeszédben, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) lehet lefolytatni és amely nem irányul konkrét olimpiarendezésre, csupán ennek a lehetőségéről szól. tegnap 16:35 Női kézilabda Eb-felkészülés: legyőzte a franciákat a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb-felkészülés: legyőzte a franciákat a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott 30-27-re győzött a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország vendégeként a csütörtöki felkészülési mérkőzésen, Toulonban. tegnap 7:11 Férfi kézilabda BL: a Kolstad két góllal nyert Szegeden férfi kézilabda BL Férfi kézilabda BL: a Kolstad két góllal nyert Szegeden A Szeged házigazdaként 29-27-re kikapott csütörtökön a norvég Kolstad csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. 2024. október 24. 21:18 Európa-liga: megszerezte első győzelmét a Ferencváros labdarúgás Európa-liga: megszerezte első győzelmét a Ferencváros A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte csütörtökön a Nice csapatát a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, így megszerezte az első pontjait. 2024. október 24. 20:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.