A mérkőzés nagy visszatérője az első játékvezető, László Éva volt, aki legutóbb körülbelül másfél éve bíráskodott utoljára élvonalbeli mérkőzésen. A két csapat nagy csatákat vívott egymással az elmúlt szezonban, ám azóta a szolnokiak némileg gyengültek, a veszprémiek viszont erősödtek, és ezek a változások a két együttes tabellán elfoglalt helyén is látszanak. A bakonyiaknál ezúttal Horváth Ádám volt a liberó, a játékos-edző, Szabó Gábor a kispadról irányította csapatát, de tartalékként be volt írva a jegyzőkönyvbe. A Szolnok liberója továbbra is az Európa-bajnoki hatodik helyezett veterán-válogatott tagja, Gulyás Ferenc.
I. játszma
Nagy Attila centerpontjával kezdődött a meccs, ám a lendületes hazai kezdés Bodonyi Ákos blokkjai miatt elmaradt (2:4). Csépke Gábor két rontásával átvette a vezetést a Veszprém (5:4), majd Seck György blokkolta tavalyi csapattársa, a szolnoki feladó Kecskeméti Péter próbálkozását. Kezdeti apróbb kapkodását levetkőzte a házigazda, amely az első szett közepén taktikusan, higgadtan, pontosan játszott, de a szolnokiak jól tartották magukat (12:10). 13:12-nél még szoros volt az állás, a veszprémiek azonban új lendületet vettek, és 18:13-nál időt kellett kérnie Juhász Györgynek. Ugyanezt hamarosan kollégája, Szabó Gábor is megtette (19:16). Kovács Sándor remek blokkja is bizonyította, hogy egyetlen pillanatra sem nyugodhattak a meg a bakonyiak (20:18), mert riválisuk nem adta fel a küzdelmet. Jó nyitásfogadás kellett a hazaiak eredményességéhez, a pontos bejátszások után Puspán Balázs jól osztogatott, s Czintula Mihály, valamint Tóth Tibor is látványos pontokat szerzett. A játszma lezárása is Tóth nevéhez fűződik (25:22, 1:0).
II. játszma
Szolnoki pontokkal kezdődött a második felvonás, Czintula egy szerencsés hátsósoros ütéssel szépített, majd jött néhány gyönyörű hazai blokk, és mindjárt megfordult az eredmény (4:3). Az első technikai szünetet követően Csépke sáncolt (8:8), aztán Tarjányi Tibor ütésével megint a szolnokiak vezettek. Kecskeméti Péter ásznyitása után időt kértek a hazaiak (9:11), gyors veszprémi egyenlítést követően ugyanezt tették a vendégek (12:12). Óriási taktikai csata dúlt a pályán, de egyre több volt a rontás mindkét oldalon, esett a kezdeti jó színvonal (13:12). Hullámzott a játék, ellépett a látogató (15:18), amely több technikás megoldásának köszönhetően növelte előnyét (17:21). Összekapták magukat a bakonyiak, és még éppen időben fordítottak (22:21). Izgalmas hajrá következett, Németh Ervin ravasz megoldására Kovács Sándor válaszolt (24:24), majd Czintula következett, a végén pedig Bodonyi Ákos hibázott. Nagy nehézségek közepette nyerte meg a szettet a Veszprém (26:24, 2:0).
III. játszma
Jól küzdött a Szolnok, így a veszprémieknek össze kellett kapniuk magukat a szünetben, ha három szettben le akarták zárni a mérkőzést. Ehhez képest megint a Tisza-partiak jutottak előnyhöz a harmadik periódus elején, és a folytatásban sem változott a játék képe, egy jó megoldás után általában két rossz következett hazai oldalon, így a szolnokiak két centerük vezérletével megint elléptek az utóbbi időben megszokottnál ezúttal haloványabb bakonyiaktól (4:8). Beállt a meccs másik nagy visszatérője, Szilvássy Balázs is, aki korábban Kaposváron és Dunaújvárosban röplabdázott, és rögtön blokkolt is kettőt (7:14). Egyedül azonban nem húzhatta ki együttesét a gödörből, a második kötelező pihenőre már el is dőlt a játszma sorsa, behozhatatlan hátrányba került (illetve hozta magát) a házigazda (7:16). A szolnokiak jó blokkjaiknak és remek nyitásaiknak köszönhették előnyüket, amelyet a folytatásban is magabiztosan őriztek (10:17). Blokkról kipattintott támadásokkal szerezték pontjaikat a vendégek. A Veszprém elkezdte a felzárkózást, Juhász György másodszor is időt kért (16:20), Czintula létfontosságú helyzetben szervát rontott, aztán Tarjányi volt eredményes, ezzel végérvényesen eldőlt a játszma (16:22), a befejező ember ezúttal Szöllősi volt (18:25, 2:1).
IV. játszma
A negyedik felvonásban 5:5 után két szép sáncnak, valamint a remek nyitásoknak köszönhetően négypontos előnyt sikerült kiharcolnia a Veszprémnek. A folytatásban végig a Veszprém vezetett két-három ponttal. 12:8 után a szolnokiak edzője időt kért, de ez sem használt a vendégeknek, és néhány perc múlva már 16:10-et mutatott az eredményjelző. A szett végjátékában felzárkózott a Szolnok két pontra (20:18), Szabó Gábor rögtön időt is kért. A végén jól koncentráltak a veszprémiek, és négy ponttal megnyerték a szettet, és ezzel együtt a mérkőzést is (25:21, 3:1).
Extraliga, férfiak, alapszakasz, 4. forduló:
Company Nyelviskola-Veszprémi RC–Szolnoki RK-SI 3:1 (22, 24, –18, 21)
Veszprém, 100 néző. Játékvezetők: László É., Elsik
Company VRC: Puspán 4, Seck 3, Németh E. 8, Nagy A. 4, Czintula 23, Tóth T. 18
Csere: Horváth Á. (liberó), Horváth Sz., Kráml 1, Dolgos, Szilvássy 3. Edző: Szabó Gábor
Szabó Gábor, vezetőedző: – Magunknak tettük nehézzé a végjátékot, a harmadik szettől kezdve nagyon enerváltan játszott a csapat, a lényeg az, hogy megnyertük a mérkőzést. Helyenként jól játszottunk, de nagyon sok volt a hiba, főleg azoktól a játékosoktól, akik eddig húzó emberek voltak.
junior mérkőzésen:
Company Nyelviskola-Veszprémi RC–Szolnoki RK-SI 0 : 3 (-14, –18, -15)
A juniorok régi-új játékosa, az utánpótlás válogatottat is megjárt Myszöglád Dániel tért vissz csapatába ezen a mérkőzésen. A Szolnok két felnőttben is érdekelt centerére építette játékát, mely elég volt győzelmükhöz.