Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Egy körrel a vége előtt bennmaradó helyen áll a VLS

2017. május 26. 16:37
Bognár Bence duplájával nyert, s előzött az NB III tabelláján a VLS Veszprém labdarúgócsapata, amely a közvetlen rivális Videoton II otthonából hozta haza a rendkívül értékes három pontot.

A tét némileg rá is nyomta a bélyegét az összecsapásra. Visszafogott iram és alacsony színvonalú játék jellemezte a találkozó első időszakát, amelyben a bakonyiak birtokolták többet a játékszert.

A 39. percben Büki Baltazár tálalt pontosan Bognár Bence elé, aki higgadtan a hálóba bombázott (0-1).

A 60. percben Krebsz három ember mellett is el tudta vinni a játékszert, majd Benéhez passzolt, aki Bognár fejére ívelt. Ekkor még hárított a hazai portása, a kipattanót azonban már a hálóba pofozta a veszprémi támadó (0-2).

Hét perccel később Dobsa Gergő szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért megkapta a második sárga lapját, így mehetett az öltözőbe. A megítélt büntetőt Bévárdi Zsombor magabiztosan értékesítette (1-2).

A végjátékban teljesen beszorította riválisát a Fejér megyei alakulat, a mieink tíz emberrel, hősiesen védekeztek, s már nem is engedték ki kezeik közül a győzelmet.

Labdarúgó NB III. Nyugati csoport, 33. forduló:
Videoton FC II.–VLS Veszprém 1-2 (0-1)
Székesfehérvár, vezette: Sipos (Imrő, Molnár).
Videoton II.: Zöldesi Illés – Lencsés Balázs (Haász Tamás, 58.), Lénárt András (Burka Bendegúz, 49.), Lassú Zsombor, Kondor Kristóf, Bévárdi Zsombor, Varga Bence, Réti Patrik, Hadzic Elvir (Ante Solomun, 51.), Tarnóczi Roland, Schiller Patrik. Vezetőedző: Vajda Géza Gusztáv.
Veszprém: Hársfalvi András – Krebsz Máté, Felber Patrik, Dobsa Gergő, Gunther Zsolt – Bene Zsombor, Kocsis Gergő, Kókány Péter (Sárossy Dániel, 21.), Simon Benjamin – Bognár Bence, Büki Baltazár (Molnár Marcell, 63.) Vezetőedző: Orbán Tamás.
Gólszerzők: Bévárdi (68.), ill. Bognár (39., 60.).
Piros lap: Dobsa (67.)

Edzői értékelés

Orbán Tamás: – A tét rányomta a bélyegét mindkét csapat teljesítményére. Az utolsó húsz percet különösen nehezen viseltem, ekkor ugyanis úgy játszottunk, mint egy megye III-as együttes. Végül azonban sikerült megtartanunk az előnyüket.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.