Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Lefocizta a VLS a Füredet

2017. július 11. 21:18
Kedd délután pörgős megyei rangadót játszott az NB III augusztusi startjára készülő veszprémi focicsapat. A vendég fürediek csak elvétve jelentettek veszélyt a négyet vágó, kísérletező VLS-re.

A bakonyi alakulat két hete kezdte meg felkészülését a harmadosztályú küzdelmekre. A csapat alapos átalakuláson megy keresztül, a klubvezetés jelenleg is a nyolc-tíz távozó játékos pótlásán fáradozik.

Képgalériánk megtekintéséhez kattinson a fotóra!

Ennek megfelelően a megye I-ben szereplő Balatonfüred FC elleni felkészülési mérkőzésen is a tesztelés játszotta fő szerepet. Orbán Tamás tizenkilenc játékost is pályára küldött a kedd délutáni felkészülési mérkőzésen. Köztük volt a veszprémi nevelésű, tapasztalt NB I-es focista, Iszlai Bence is, aki a Veszprémnél kért és kapott edzési lehetőséget. A VLS kapujában ismerősen csengő nevek bizonyíthattak: az első félidőben a Telekom Veszprém kapusának öccse, Mikler Dániel védett. A második játékrészben pedig a Ferencvárossal bajnoki címet nyerő hálóőr fia, ifjabb Szűcs Lajos kapott lehetőséget.

Az első komolyabb akciót a vendégek jegyezhették a nyolcadik percben: Gulyás az utolsó pillanatban bikázta ki a labdát a gólvonalról.

Tíz perccel később Polareczki került ziccerbe, öt méterről eleresztett kapáslövése azonban jócskán fölé szállt.

A 39. percben elszámolták magukat a füredi hátvédek, Vincze jobb oldali beadását Bognár Bence váltotta gólra 1-0.

A félidő vége előtt Polareczki növelhette volna az előnyt, az utolsó védőt ugyan megverte, azonban kiszorított helyzetből nem tudott túljárni a vendég portás eszén.

Nem sokkal a térfélcsere után Gunther állt oda a veszprémi szabadrúgáshoz, szerencsés lövésébe vélhetően Bognár is belekotort. Ami biztos, a labda becsorgott a nagyot bakizó Fogarasi hálójába 2-0.

Veszprémi kontra végén született a harmadik gól: Polareczki ezúttal már nem hibázott, megverte védőjét, s a kapuba bombázott (60. perc: 3-0).

Nem sokkal később duplázott a Hévízről érkező támadó. Bognár kínálta meg jó labdával Polareczkit, aki fejjel is eredményes tudott lenni 4-0.

A hajrában végül szépíteni tudtak a tópartiak: VLS Veszprém–Balatonfüredi FC 4-1.

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés:
VLS Veszprém–Balatonfüred 4-1 (1-0)
Veszprém, Schönherz pálya 150 néző.
Veszprém: Mikler Dániel – Palkó Győző, Gulyás Gergő, Felber Patrik, Kókány Péter – Koós Patrik, Iszlai Bence, Kovács Zoltán, Vincze Viktor – Bognár Bence, Polareczki Roland. Cserekén beálltak: Szűcs Lajos (kapus), Szenczi Bence, Gunther Zsolt, Perger Máté, Hoffer Levente, Varga Győző, Király Dávid, Rédling Csanád. Vezetőedző: Orbán Tamás.
Balatonfüred: Fogarasi Attila – Reznyák Patrik, Krén Ákos, Pálfi Róbert, Emperger László, Rápó Csanád, Imre István, Lattenstein Norbert, Mató Gergő, Szabó Patrik, Kakasi Gellért. Vezetőedző: Beszédes Sándor.
Veszprémi gólszerzők: Bognár Bence (39.), Gunther Zsolt (49.), Polareczki Roland (60., 65.)

Galéria
VLS Veszprém – Balatonfüred
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.