Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
15°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
15°C

Hazatér a VLS tehetsége

2017. szeptember 5. 19:03
Az utolsó pillanatokban is erősített az NB III Nyugati csoportban szereplő veszprémi labdarúgócsapat: a saját nevelésű Kelemen Bálint Győrből tért haza.

A középpályán bevethető Kelemen Bálint a megyeszékhely utánpótláscsapatánál, a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás Sport Egyesület berkein belül kezdte karrierjét. Ezt követően Győrbe került, ahova jó barátjával, már a felnőtt válogatottban is debütált Tóth Bencével együtt igazolt.

A VLS ügyvezetője, Szabó Péter portálunknak elmondta: a középpályás játék erősödését várja az új szerzeménytől, aki az elmúlt időszakban sérüléssel bajlódott, jelenleg is külön készül a társaktól.


Videós összeállítás Kelemen Bálint pályafutásának legszebb mozzanatiból

A korosztályos válogatott labdarúgó, aki Kelemen Miklós – az egykori NB I-es Veszprém kitűnő középpályása, a VFC USE technikai vezetője – fia, októberben tölti be 19. életévét. Az előző idényt a Győr U19-es csapatában töltötte, ahol 28 meccsből 27-szer kezdőként lépett pályára, s hat gólt lőtt.

Időpontváltozások

A VLS Veszprém több mérkőzésének időpontja is megváltozott az alábbiak szerint.

Forduló Mérkőzés Régi időpont Új időpont
6. Pénzügyőr SE–VLS Veszprém 16.30 16.00
8. FC Ajka–VLS Veszprém 16.00 15.00
12. Kaposvári Rákóczi FC–VLS Veszprém 14.30 13.30
13. VLS Veszprém–Érdi VSE 14.30 13.30
15. VLS Veszprém–Puskás Akadémia 13.30 13.00
vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi vármegyei foci A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi Nehezen alakulhatna izgalmasabban a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája. A 26. forduló szombati rangadóján a negyedik Pápa legyőzte az Úrkút csapatát. Mivel az Almádi és a Fűzfő is nyert, az éllovas címvédő visszacsúszott a harmadik helyre. 2024. május 5. 22:31 Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért Practical VSC Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért A Practical VSC Bartusz Dániel duplájával magabiztos diadalt aratott a Csornai SE vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi összecsapásán. A címvédő veszprémiek továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. 2024. május 5. 19:01 Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója vármegyei foci Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója Az éllovas, bajnok Úrkút a negyedik helyezett Pápához látogat a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombat esti összecsapásán. 2024. május 2. 6:02 Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Erről jut eszembe… Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Közeledik, sőt, már itt is van a labdarúgó-bajnokságok hajrája. Ilyenkor minden szurkolóból matematikus lesz, hiszen elkezdődik a számolgatás, hogy a kedvenc csapatnak hány pontot kell még szerezni a bajnokság megnyeréséhez, egy dobogós hely eléréséhez, vagy a bennmaradás kiharcolásához. 2024. április 30. 0:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.