Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
8°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
8°C

Megint a helyzetkihasználáson ment el a VLS meccse

2017. szeptember 9. 18:27
Hiába játszottak fölényben a veszprémi focisták, ezúttal sem találtak utat az ellenfél kapujába. A BKV Előre második helyzetéből betalált, s remekül bekkelve lehozta a meccset, melynek hosszabbításában még növelni is tudta előnyét egy kontra révén.

Az NB III Nyugati csoportjának múltheti negyedik fordulójában szerezte meg első pontjait a Gyirmót II ellen a veszprémi labdaragúcsapat. Bár szombat délután hazai pályáján lépett pályára Orbán Tamás együttese, a múlt hetinél nehezebb feladat várt a gárdára. A fővárosi ellenfél sem repülőrajttal kezdte az idényt: egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség volt a mérlege a találkozót megelőzően.

A 14. percben Irmes tette át a labdát a jobb oldalon érkező Polareczki lábára. A veszprémi csatár kapáslövése épphogy elkerülte a vendégkaput. Egy perccel később már a másik oldalon adódott lehetőség, Mikler az utolsó pillanatban szedte fel a labdát az érkező támadó előtt.

37. perc: Tátongó ziccert hagyott ki a Veszprém. A kapus csak kiütni tudta Boromisza tizenhatról eleresztett löketét. Polareczki érkezett a lepattanóra, aki lövés helyett a beadást választotta, labdája azonban elkerülte a társakat. Ebben több volt.

42. perc: Szabó Bence vezethette a labdát a tizenhatoson belül, kisodródott helyzetből két üresen lévő társa helyett a rövid sarkot választotta, de ott két védő is várta lövését. Ebben is több volt, egyértelműen a Veszprém akarata érvényesül a találkozó ezen szakaszában.

54. perc: Irmes esett el a tizenhatoson belül. Láttunk már ilyenért büntetőt, ezúttal azonban néma maradt a bíró sípja.

60. perc: Szabó Bence próbálkozhatott a tizenhatos vonaláról, ám az életerős lövés nem talált kaput.

61. perc: A BKV Előre szerezte meg a vezetést. Nem léptek ki időben a védők Csikortásra, aki a tizenhatoson belülre vezette a játékszert. Megpattanó lövése hiába érkezett középre, Mikler nem tudott időben reagálni. Második valamire való helyzetét gólra váltotta az ellenfél (0-1).

70. perc: Irmes kapott labdát a kaputól nem messze, résen voltak a vendég védők beadásánál.

Már a hosszabbítás perceiben jártunk, amikor Miskei esett el a vendégek tizenhatosán belül. Ezért sem járt büntető. Büntetett azonban az ellenfél, Balogh kapott hosszú indítást, védővel a nyakán gyalogolt a kapuig, majd higgadtan elgurította Mikler mellett (0-2).

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 5. forduló:
VLS Veszprém–BKV Előre 0-2 (0-0)
Veszprém, Egyetemi Stadion, 200 néző. Vezette: Juhász, (Bede, Tinnyei).
Veszprém: Mikler – Gulyás, Dobsa, Felber, Gunther – Boromisza, Kocsis, Irmes (Miskei, 76.) – Hoós (Szanyó, 46.), Szabó (Hoffer, 70.), Polareczki. Vezetőedző: Orbán Tamás.
BKV Előre: Nacsa – Csikortás, Szedlacsek (Szabó, 80.), Balogh, Ferkó, Birtalan, Csepregi, Huller (Csanálosi, 53.), Sánta, Kálmán, Németh (Lanczkor, 73.). Vezetőedző: Batári Csaba.
Gólszerző: Csikortás (61.), Balogh (91.).

Edzői értékelés

Orbán Tamás: Néhány érkező játékosom hatalmas csalódást okozott. A mai meccsen hiába játszottunk mezőnyfölényben, nem volt egy olyan játékosom, aki magára vállalta volna az akciókat, mindenki csak továbbtette a labdát, s a másiktól várta a megoldást. Hiányzott Bognár Bence kreativitása a támadósorban. Az első kapott gólnál pedig óriásit hibáztak a védőink.

Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.