Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
15°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
15°C

Összefogott a veszprémi focitársadalom

2017. december 3. 10:45
Pernyesz Imre játékvezető betegséggel vívott harcában segítettek a szombati jótékonysági focitorna résztvevői.

Szombat délután tízcsapatos jótékonysági teremlabdarúgó-tornát rendeztek a Wartha Vince utcai sportcsarnokban. A torna bevételét a megye szerte közkedvelt, korábban játékvezetőként ténykedő Pernyesz Imrének ajánlották fel szervezők.

Pernyesz Imre közel harminc éve kíséri figyelemmel megyénk futballéletét. A játékvezető márciusban vesztette el egyik lábfejét egy baleset következményeként. Innen kelt fel, s tanult meg újra járni, az élet azonban újabb próbatétel elé állítja. Januárban ugyanis szívműtét vár rá, ebben a harcban szeretnék segíteni sporttársai, akik gyűjtést szerveztek megsegítésére.

Ovádi Péter, Szabó Péter, Pernyesz Imre és Porga GyulaOvádi Péter, Szabó Péter, Pernyesz Imre és Porga Gyula

– Jó tudni, hogy egy olyan közösséghez tartozunk, amely összefog baj esetén – húzta alá az esemény megnyitóján Szabó Péter. A szervezőcsapat tagjától megtudtuk, Pernyesz Imre betegsége óta sem szakadt el szeretett sportágától, továbbra is kiemelt figyelemmel követi a nagypályás együttes életét, kéri számon kollegáit egy téves ítéletet követően, s tesz egy buzdító megjegyzést, ha a helyzet úgy kívánja.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az összegyűlt népes tömegre nézve háláját fejezte ki a segítségnyújtásban résztvevőknek. – A veszprémi focitársadalom erejét mutatja, hogy ennyien összegyűltünk ma. Sajnos többször volt már rá példa, hogy a családunk egy tagja bajba került, de ilyenkor mindig össze tudtunk fogni – húzta alá a városvezető, majd egy személyes, humoros anekdotát is megosztott a futballmúltjából, melyen Pernyesz Imre fújta a sípot. Az eseményen részt vett Ovádi Péter önkormányzati képviselői is.

Porga GyulaPorga Gyula

A tornára tíz csapat adta le nevezését. A résztvevők ötös csoportban, körmérkőzéses rendszerben mérték össze tudásukat, ezt követően pedig a csoportgyőztesek vívtak döntőt egymással.

Zatkalik Dániel
további cikkek
A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi vármegyei foci A Pápa legyőzte az Úrkútot, élre állt az Almádi Nehezen alakulhatna izgalmasabban a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hajrája. A 26. forduló szombati rangadóján a negyedik Pápa legyőzte az Úrkút csapatát. Mivel az Almádi és a Fűzfő is nyert, az éllovas címvédő visszacsúszott a harmadik helyre. tegnap 22:31 Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért Practical VSC Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért A Practical VSC Bartusz Dániel duplájával magabiztos diadalt aratott a Csornai SE vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi összecsapásán. A címvédő veszprémiek továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. tegnap 19:01 Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója vármegyei foci Az Úrkút pápai vendégjátéka a forduló rangadója Az éllovas, bajnok Úrkút a negyedik helyezett Pápához látogat a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombat esti összecsapásán. 2024. május 2. 6:02 Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Erről jut eszembe… Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Közeledik, sőt, már itt is van a labdarúgó-bajnokságok hajrája. Ilyenkor minden szurkolóból matematikus lesz, hiszen elkezdődik a számolgatás, hogy a kedvenc csapatnak hány pontot kell még szerezni a bajnokság megnyeréséhez, egy dobogós hely eléréséhez, vagy a bennmaradás kiharcolásához. 2024. április 30. 0:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.