Köztudomású, hogy az élővizek használata életünk egyik legfontosabb, ugyanakkor költségekkel járó eleme, mely nem áll korlátlanul a rendelkezésünkre. A Keretirányelv állam- és országhatárokon túlnyúlva a vízgyűjtőkön való koordinált vízgazdálkodás megvalósulását segítő elő. Ennek célkitűzései a következők: megakadályozza a vizek állapotának romlását, védi és javítja a vízkészletek állapotát. A vízkészletek hosszú távú védelmével elősegíti a fenntartható vízhasználatot, védi és javítja a vízi környezet állapotát, csökkenti a felszín alatti vizek szennyezését, továbbá mérsékli az árvizek és aszályok hatásait
Legfontosabb célkitűzése, hogy a tagállamok területén minden felszíni és felszín alatti vizet 2015-ig jó állapotba kell hozni. Kumánovics György, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese bevezetőjében elmondta, hogy az érintett társadalom véleményére igen nagy szükség van, ezért is tartják hasonló fórumokon a kapcsolatot nemcsak a szakemberekkel, hanem a lakossággal is.
Mit is jelent a fent említett jó minőség? A felszíni vizek esetében a jó kémiai és jó ökológiai állapot, a felszín alatti vizek esetében pedig a jó kémiai és jó mennyiségi állapotot jelenti. Ez egyaránt vonatkozik az emberekre, s a környezetünkben élő állatokra és növényekre is.
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vízgyűjtő-gazdálkodási osztályának képviseletében Tóth Sándor elmondta, hogy a keretirányelv jelentési határidőket és kötelezettségeket ír elő a tagállamok számára. A legfontosabb határidők: 2000. december 22.: hatálybalépés. 2003. december 22.: a VKI átültetése a nemzeti jogrendbe. 2004. december 22.: a vízgyűjtő kerületek azonosítása és a hatáskörrel rendelkező hatóság kijelölése. Emberi tevékenységek környezeti hatásainak elemzése, víztestek kijelölése és jellemzése, védett területek nyilvántartása, gazdasági elemzés. 2006. december 22.: a monitoring programok meghatározása és működtetésének megkezdése, a vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés ütemtervének és munkaprogramjának nyilvánosságra hozatala. 2007. december 22.: a jelentős vízgazdálkodási problémák azonosítása. 2008. december 22.: a vízgyűjtő-gazdálkodási terv első változatának nyilvánosságra hozatala. 2009. december 22.: a vízgyűjtő-gazdálkodási terv véglegesítése, közzététele a minisztérium hivatalos lapjában, intézkedési program kidolgozása. 2010. december 22.: költség-visszatérülés elvének érvényesítése. 2012. december 22.: intézkedési program végrehajtásának megkezdése. 2015. december 22.: vizek „jó állapotának” elérése.
Az első nemzeti jelentés (2004. június) Magyarországnak a Duna vízgyűjtőkerületen belüli meghatározását, térkép bemutatását és a hatáskörrel rendelkező hatóság megnevezését tartalmazza. A második nemzeti jelentés (2005. március 22.) az ország víztesteinek kijelölését, jellemzését, a vizeket érő hatások elemzéséről, a védett területek kijelöléséről és a vízhasználatok gazdasági elemzését tartalmazza. A VKI végrehajtásának legfontosabb eszköze a vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés, mely meghatározza a vizek jó állapotának eléréséhez szükséges intézkedéseket és az intézkedési programokat egységes keretbe foglalja. A vízgyűjtő-gazdálkodás tervezés alapdokumentuma a 221/2004 (VII.21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól.
A hazai vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés a 4 részvízgyűjtő, a 17 tervezési részegység és a 42 tervezési alegység szintjéből tevődik össze. A rendeletben foglaltak szerint a vízgyűjtő-gazdálkodási terv elkészítéséről a környezetvédelmi és vízügyi miniszter gondoskodik. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervet az ország egész területére, a 4 részvízgyűjtőre valamint azon belül a 17 részegységre egységes tartalommal kell elkészíteni.
A Közép-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács titkára, Horváth Angéla hangsúlyozta, hogy a jó állapot elérése nemcsak gazdasági, ökológiai kérdés, hanem a turizmussal is szoros összefüggésben van, hiszen arra a területre, ahol a környezet vizei rendben vannak, szívesebben megy a turista. Ugyanakkor megvan a lehetősége az árvizek és a belvizek jobb kezelésének is.
A Balatonról és vízgyűjtőjéről elmondta, hogy ugyan három vízügyi igazgatóság a gazdája, de azok között naprakész a kapcsolat, mindenütt tisztában vannak a feladatrendszerrel. Tóth Sándor ezt azzal egészítette ki, hogy bár vannak ún. „futó” programok a régióban, emellett kiemelt szerep jut a hidromorfológiai, a vízminőségi, a vízszint-szabályozási a partszabályozási kutatásoknak. Bár ma a Balaton állapota kitűnő, tudni kell, hogy a tó nagyon érzékeny a sérülésekre, hiszen „a Balaton egyfelől természetes, másfelől mesterséges tó” (utalva a medence körbeépítésére). Éppen ezért is van nagy jelentősége a „Szóljon hozzá ön is!” programnak, melyet az internet segítségével bárki tanácsaival láthat el.
A déli parti vízgyűjtőről Márk László tartott előadást. A DÉDUVIZIG műszaki dolgozója elmondta, hogy a déli part és annak vízgyűjtője markánsan eltér az északiétól, ezért többek között nagyobb figyelmet kell szentelni a hordalékosságnak, a még mindig számos szennyezési forrásnak (állattartó telepek, trágyatároló stb.), a hulladéklerakókra.
A Zala vízgyűjtőjéről a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság képviseletében Hamza István beszélt. Ebben megemlítette a Zala vízgyűjtő területe méreteinek megváltozását, a Kis-Balaton mai és későbbi szerepét. Figyelmeztetett az emberi tevékenységre, a védett területek (tájvédelmi körzetek, lápok stb.) megóvására, a Hévízi-tó védelmére.
