Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megnyílt a felújított Játékszín

2009. november 10. 8:54 // Forrás: Petőfi Színház
Eperjes Károly bejelentette: kezdeményezték a megyegyűlésnél, hogy a kamaraszínházat Bujtor-Latinovits Játékszínre kereszteljék át.

A másfél éve zárva tartó Latinovits Zoltán Játékszín felújítása mintegy 7 millió forintba került. A munkálatok júliustól augusztusig tartottak, melyek során elsősorban belső építészeti átalakításokat végeztek az épületben.

- Büszkék vagyunk arra, hogy ha csak rövid ideig is, de magunkénak tudhattuk Latinovits Zoltánt, akinek a veszprémi színházi szerepei és rendezései egyaránt országos hírűek voltak. Ugyanilyen büszkék vagyunk arra is, hogy testvére, Bujtor István szűk két esztendőre velünk volt, és a színház jó gazdájaként meg tudta teremteni az anyagi feltételeket, hogy a Játékszín újra megnyílhasson. Nélküle ma biztosan nem állnánk itt, hiszen szívügye volt ez a hely, szakmai okokból és testvére emléke miatt is - mondta el Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke a hétfői megnyitón.

Az ünnepségen Eperjes Károly, a Petőfi Színház művészeti tanácsadója bejelentette, kezdeményezik a megyegyűlésnél, hogy a játszóhelyet a jövőben Bujtor-Latinovits Játékszínnek nevezzék. Elmondta, később a két névadó emlékére közös kiállítás is nyílna az előtérben, valamint az épület falára a Latinovits emléktábla mellé Bujtor István bronzplakettjét is szeretnék elhelyezni.

Az avatószalagot Eperjes Károly, Frenreisz Károly, Bujtor István testvére és özvegye, Judit asszony, valamint Bujtor Anna és Balázs, az elhunyt színművész gyermekei  vágták át. A megnyitón Kőrösi Csaba, a színház művésze Latinovits Zoltán Ködszurkáló című művéből olvasott fel részleteket.

A Játékszínben november 13-án kezdődik az évad, Gáspár Sándor és Kerekes Éva színművészek a Pulóvergyűjtő című darabot mutatják be.

Galéria
Megnyílt a felújított Játékszín
vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.