Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Megosztoztak a pontokon az NB III sereghajtói

2018. március 18. 16:59
Vágó Attila tanítványai hektikus mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszottak a Gyirmót II-vel a labdarúgó NB III kiesési rangadóján.

Ismét a hóhelyzet játszotta a főszerepet az NB III Nyugati csoportjában. A vasárnap délutáni meccsek döntő többségét későbbre halasztotta a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Veszprém–Gyimrót II találkozó azonban zöld lámpát kapott a lebonyolításra. Igaz, egészen a csapatok bemelegítéséig kérdéses volt, hogy a játékvezetők alkalmasnak ítélik-e a Wartha Vince utcai Stadion gyepét.

Az utolsó előtti VLS Veszprém csakúgy, mint a múlt héten, ismét kiesési rangadón lépett pályára, hiszen a sereghajtó Gyimrót II gárdáját fogadták. Mindkét fél vereséggel indította a naptári évet: Vágó Attila tanítványai a THSE-Szabadkikötő együttesétől, a győriek pedig a Videoton II-től szenvedtek 2-0-s idegenbeli vereséget.

Ordító vendég helyzettel indult a találkozó. A veszprémi védők határozatlanságát használta ki Sandal, aki a tizenhatoson belül – három veszprémi védő között – szerzett labdát és tálalt Farkas elé, aki egy méterre a kaputól (!) saját kezét találta el lövés közben.

Hazai szabadrúgás és szöglet révén veszélyeztett a VLS, de az igazán ígéretes akciókat az a Gyirmót II vezette, melynek NB II-es keretéből több meghatározó játékosa is bekerült a mai meccskeretbe.

Sokadik alkalommal adogathatott Kis kapuja előtt a Gyirmót, ismét Farkasra játszották ki a figurát, aki ezúttal már könyörtelenül a hálóba bombázott (10. perc: 1-0).

19. perc: Balázs csent erőszakosan labdát az ellenfél hátra tett passzánál, a középre érkező passzt azonban az utolsó utáni pillanatban menteni tudták a sárga mezesek. A VLS szöglete is veszélyes volt, nem sok kellett volna az első hazai gólhoz.

25. perc: Újabb kapitális hiba a támadóharmadban a Gyirmóttól. Két támadó vezethette Kisre a labdát egy kontra során. Minden bizonnyal a vizes talaj is közrejátszott abban, hogy a támadó hosszan tolta meg a labdát, amit a mieink portása jó ütemben fülelt le.

27. perc: Bognár szabadrúgását Radványi csúsztatta kapura az ötösről, nagyot védett Rengel. Két perccel később már eredménnyel veszélyeztett a VLS: Irmes szögletét Balázs fejelte be (1-1).

41. perc: Ígéretes szabadrúgás 22 méterről a mieinknek. Bognár lövését könnyedén fogta Rengel. Két perccel később még közelebb állt a VLS a gólszerzéshez: a szabadrúgásból felívelt labdát Szabó Bence tette Balázs Richárd elé, aki jó két méterrel a kapu fölé tüzelt. Nem sokkal később a gyirmóti akció után csattant a játékszer a kapufán. Egy percre sem ült le a meccs.

51. perc: Farkas húzogatott a mieink kapujának előterében: három védő és a kapus együttes erejével tudta csak szerelni a VLS.

56. perc: Szabó Bencét buktatták büntetőgyanús szituációban: a bíró sípja néma maradt, a tovább csorgó akciónak Rengel vetett véget. Három perccel később a jobb szélről veszélyeztett a VLS, gyirmóti védő lába állt az életerős lövés útjába.

62. perc: Ezúttal a VLS hagyott ki egy tátongó ziccert, a gólvonaltól fél méterre gurult el a játékszer. Öt perc múlva Lupták eresztett el egy hatalmas bombát jó 30 méterről, Rengelnek kellett hatalmasat repülnie.

76. perc: A semmiből talált be a Gyirmót. A kinyíló Veszprém a pálya közepén vesztett labdát, Farkas duplázhatott egy húszméteres indításból (1-2).

85. perc: Bognár egyenlített! A kapu torkában találták meg a társak a labdával, s ezúttal már nem hibázott a VLS gólvágója (2-2). Több találat már nem esett a találkozón, igazi háromesélyes meccsen osztoztak meg a pontokon a felek.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 19. forduló:
VLS Veszprém – Gyirmót FC Győr II 2-2 (1-1)
Veszprém, Egyetemi Stadion 30 néző. Vezette: Kovács, (Schweighardt, Rózsa).
Veszprém: Kis – Erőss, Radványi, Dobsa, Lupták – Vass (Hoffer, 74.), Szabó T. – Irmes (Prágai, 59.) Bognár, Szabó B. (Czimbalmos, 59.) – Balázs. Vezetőedző: Vágó Attila.
Gyirmót II: Rengel – Szilvási, Farkas, Széles, Stieber, Horváth R., Varga (Vörösbaranyi, 65.), Kőris, Nagy B., Kiss M., Sandal. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők: Balázs (27. perc), Bognár (85.) ill. Farkas (10., 77.).

Edzői értékelés

Vágó Attila: – Némi hiányérzetem van az eredménnyel kapcsolatban. Úgy vélem, a második félidőben mi tettünk többet a győzelemért. A csapat tartását mutatja, hogy kétszer is fel tudtunk állni hátrányból. Sajnos az egyéni hibák most is megestek, s ezúttal is gólokkal fizettünk értük. A bajnokság sportszerűtlensége, hogy a Gyirmót NB II-es elmaradt bajnokija miatt öten is pályára léphettek ma ellenünk a másodosztályú első csapatukból. Mostantól viszont már három pont kell: szerdán mindent meg kell tennünk a győzelemért a Vidi II otthonában.

Zatkalik Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.