Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Egy pontot hozott a fővárosból a VLS

2018. március 25. 21:57
Egy-egyes döntetlent játszott a VLS Veszprém a BKV Előre vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi játéknapján.

Az első játékrészben az NB III Nyugati csoport 11. helyen álló fővárosiak voltak aktívabbak. Kis tartotta a frontot hátul – a VLS hálóőre fontos védésekkel segítette csapatát.

Döntetlent ért el a VLS (archív fotó)Döntetlent ért el a VLS (archív fotó)

A második félidőben jobb játékkal rukkolt elő a Veszprém, mégis a hazaiak jutottak vezetéshez: kétes szituációban ítélt büntetőt a játékvezető, Csikortás pedig könyörtelenül bevágta azt (58. perc: 1-0).

Nem kellett sokat várni a válaszra a mieinktől. Szabó Bence ugrott ki a védők közül, remek szólója végén pedig a hazai kapus eszén is túljárt (63. perc: 1-1).

A folytatásban kétszer is a VLS kezében volt a három pont sorsa: előbb Czimbalmos ügyetlenkedte el a kettő az egyben vezetett támadást. A hosszabbításban pedig a játékvezető fosztotta meg a VLS-t egy szabályosnak tűnő góltól. A Veszprém maradt a tabella utolsó előtti helyén.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 20. forduló:
BKV Előre–VLS Veszprém 1-1 (0-0)
Budapest, BKV Előre Stadion, vezette: Csontos (Ambrus, Rideg).
BKV Előre: Horváth G. – Csikortás, Illés, Balogh, Bata, Csepregi, Huller (Németh Á., 82.), Sánta, Banai (Csanálosi, 73.), Ihos, Miklósvári. Vezetőedző: Batári Csaba.
VLS Veszprém: Kis – Lupták (Gulyás, 58.), Radványi, Dobsa, Gunther – Vass (Prágai, 46.), Erőss – Irmes (Czimbalmos, 67.), Bognár, Szabó B. – Balázs. Vezetőedző: Vágó Attila.
Gólszerzők: Csikortás (58.), ill. Szabó B. (63.).

Edzői értékelés

Vágó Attila: – A BKV Előre pályáján hagytunk két pontot, amit egy értékes döntetlenként is értékelhetünk, amennyiben sikerül megnyernünk a következő mérkőzéseinket. Nagyon mérges vagyok, mert csak saját magunkat okolhatjuk, hogy egy százszázalékos helyzetet nem váltottunk gólra.

Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.