Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Egy pontot hozott a VLS közvetlen riválisa otthonából

2018. április 8. 19:04
Immár öt mérkőzés óta veretlen a VLS Veszprém labdarúgócsapata, amely ezúttal a Dunaharaszti MTK otthonában játszott 2-2-es döntetlent.

Kilenc napon belül harmadik mérkőzésére készült a VLS Veszprém labdarúgócsapata, amely közvetlen riválisához, a Dunaharaszti MTK-hoz látogatott vasárnap délután.

Lassan kezd szokássá válni, hogy remekül kezdenek a mieink. Balázs Richárd robogott el a szélen a hetedik percben. Első lövését még védeni tudta Ivicevic, második próbálkozását követően azonban már bevánszorgott a hazaiak kapujába a játékszer (0-1).

Négy perccel később Szabó Bence egyéni akciója ért gólt. A jobb oldali beadást követően remekül verte meg őrzőjét, majd a tizenhatoson belül is jól cselezett, végül a rövid sarkot választva tette fel az i-re a pontot. Nem telt el negyed óra, s máris 0-2 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban Bognár előtt adódott több komoly lehetőség, mégis a hazaiak szereztek szépítő találatot. Radványi bizonytalanságát használta ki Szenes, aki jó harminc méterről eleresztett bombájával túl tudott járni Kis eszén (36. perc: 1-2).

Nem sokkal később az egyenlítés is összejött a dunaharasztiaknak: Kis csak kiütni tudta a sarokrúgást, Nyéki pedig kiegyenlített a szöglet utáni káoszt kihasználva (43. perc: 2-2).

Fordulást követően kiegyenlített játék következett. A remek mentalitásban futballozó VLS pedig azt is elbírta, hogy az utolsó húsz percet emberhátrányban töltötte a pályán.

Labdarúgó NB III Nyugati-csoport, 22. forduló:
Dunaharaszti MTK–VLS Veszprém 2-2 (2-2)
Dunaharaszti, MTK Sporttelep, Vezette: Urbán, (Ambrus, Márkus).
Dunaharaszti: Ivicevic – Márton, Farkas, Rusvay, Kovács, (Rebecsák, 87.), Nyéki, Gacsal, Mendebaba, Rétsági, (Dallos, 83.), Vitányi, (Ferenczi, 46.), Szenes. Vezetőedző: Króner Péter.
Veszprém: Kis – Erőss, Dobsa, Radványi, Gunther, (Gulyás, 34.) – Köböl, Szabó T. (Vass, 61.), Prágai – Balázs, Szabó B., Bognár (Irmes, 61.). Vezetőedző: Vágó Attila.
Gólszerzők: Szenes (36. perc), Nyéki (43.), ill. Balázs (7.), Szabó B. (11.).

Edzői értékelés

Vágó Attila: – Igazságos eredmény született. Az első félidő első felében mi voltunk a jobbak, a második felében a hazaiak elképzelései szerint alakult a játék. Idegenben mindig értékes a szerzett pont, főleg, ha a következő mérkőzésünket is hozni tudjuk. Érződött a játékunkon, hogy fáradt a társaság, ami nem meglepő, hiszen egy héten belül a harmadik meccsünket játszottuk. Az utolsó negyedórát emberhátrányban töltöttük, küzdelemből jelesre vizsgáztunk ekkor.

vehirsport.hu
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.