A fiatalok a Kaposvár melletti Mountain Bike Maratonon álltak dobogóra, ahol az U15-ös Kondor Kornél korosztályos első, az U23-as Zoboki Péter pedig abszolút 2. lett.
Továbbá országúti időfutamon is vitézkedtek felnőtt versenyzőink Tatabánya mellet. De volt, akin a technika fogott ki és volt, akinek a téli felkészülés nem sikerült, mert a szeszélyes időjárás miatt sokat kényszerült a kerékpárosok által nem kedvelt beltéri görgőzésre.
A hétvége legrangosabb megmérettetésén az olaszországi Nalles-ben Fülöp Ádám az olimpia szakág, az XCO junior válogatottjának tagjaként vett részt, de sajnos egy bukásba keveredett, amitől visszaesett, így a végén 69. lett.
Itthon a Budapest melletti Nagykovácsiban rendezett XCO utánpótlás Magyar Kupa futama volt a fő versenye a csapatnak. Az előzetes eredmények alapján remek hétvégére számíthattunk a kombinációs versenyen, de sajnos betegségek és sérülések megtizedelték a csapatot, így húsz fővel állt rajthoz a VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team. A hétköznapi kerékpárosok által teljesíthetetlenül nehéz ügyességi feladatokon szerzett hibapontok alapján büntető zónákból rajtoltak a versenyzők. Mivel nem remekelt az ügyességi feladatokon a korábbi években hibátlan veszprémi csapat, így a korcsoportonkénti rajtoknál volt olyan, aki már egyperces hátrányban kezdte meg a futamot.
Végül erőből kellet megoldani a nelsonosoknak, ami a lányoknak sikerült jobban. U17-ben kibérelte a dobogót sorrendben a Bokros Csenge, Kiss Kata, Trócsányi Laura trió, U15-ben Tóth-Almási Bori az utolsó helyről indulva jött be harmadiknak.
Legközelebb április utolsó hétvégéjén a fiúk és a felnőttek is megmutathatják, hogy nem csak a veszprémi lányoktól kell tartani a magyar kerékpáros mezőnynek.