A távok a korábbi évekhez képest nem változnak, 30 és 200 kilométer között, összesen öt távon lehet nekivágni bakonyi lankáknak; a gyermekekre 13 kilométeres vezetett túrával gondolnak a szervezők. A korábbi évekhez képest idén már a rajtterületen felállított kerékpáros ügyességi pályával és KRESZ-totóval a legkisebbeknek is jut program.
A túrán résztvevő bringások a rajtban ajándékkulacsot kapnak, amit a leghosszabb távon akár hat frissítőállomáson is megtölthetnek, majd a célba érkezéskor a teljesítésért egyedi, kézzel készített emlékérmet és kitűzőt vehetnek át. A kerékpárosokat a teljesítés után magyaros gulyáslevessel is megvendégelik a szervezők.
– Nagyon jó érzés eljutni egy túrával a negyedszázados évfordulóig. Pár évvel ezelőtt, amikor átvettük a szervezést, még harmad ennyien indultak az eseményen, de ma már a régió egyik legnépesebb túrája, ami annak köszönhető, hogy folyamatosan, lépésenként fejlesztjük és minden évben többet adunk a bringásoknak. Már nem csak a komoly teljesítményt jelentő, 200 km-t legyőző és a Kab-hegyre feltekerő túrázóknak, hanem a családoknak, gyermekeknek is tudunk élményt adni – foglalta össze Tóth András, a túra szervezője, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület alelnöke.