Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Pont nélkül maradt a VLS

2018. május 5. 19:12
A hazai pályán játszó Pápa 2-0-ra nyerte a megyei rangadót. A veszprémi focicsapat szombati vereségével ismét távolabb került attól, hogy jövőre is az NB III-ban szerepelhessen.

A piros lapos eltiltását töltő Radványi Dávid és Prágai Juraj nélkül kellett, hogy pályára lépjen a VLS Veszprém szombat délután. A megyei derbit a hazaiak kezdték jobban: Felber öngóljával már a hetedik percben vezetett a Perutz FC (7. perc: 1-0). A mieink a folytatásban főként rögzített szituációkból tudták veszélyeztetni Sánta kapuját. A félidő végét jelző sípszó előtt azonban újabb csapást mért a VLS-re a hazai együttes. Kisnek kellett volna utolsó emberként mentenie, a VLS hálóőre azonban a labda helyett Böröczky lábához ért, így büntetőt ítélt a játékvezető, amelyet Szabó értékesített hideg vérrel (46. perc: 2-0).

Archív fotóArchív fotó

A második félidőben mindkét fél előtt szép számmal adódtak lehetőségek, több gól azonban nem esett. A VLS Veszprém vereségével csöppet sem javított kilátásain, de a hátralevő négy fordulóban (Kaposvár – hazai, Érd – idegenben, Csepel – hazai, Puskás – idegenben) továbbra is ledolgozhatónak tűnik hatpontos hátránya a biztos bennmaradást jelentő 12. pozícióhoz viszonyítva.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 26. forduló:
Pápai Perutz FC–VLS Veszprém 2-0 (2-0)
Pápa, Perutz Stadion 500 néző. Vezette: Szommer, (Illés, Tinnyei).
Pápa: Sánta – Nagy B., Császár, Jurik (Iványi, 12.; Farkas, 71.), Szabó Zs., Bohner, Németh L. (Udvardi, 78.) Kozma, Böröczky, Somogyi, Baldauf. Vezetőedző: Marton Miklós.
Veszprém: Kis – Gunther, Dobsa, Felber, Gulyás (Vass, 46.) – Szabó B., Lupták (Kelemen, 69.), Szabó T., Irmes (Czimbalmos, 46.), Bognár, Balázs. Vezetőedző: Vágó Attila.
Gószerzők: Szabó Zs. (46. perc), ill. Felber (7. - öngól)

Edzői értékelés

Vágó Attila: – Nagyon hiányoztak az eltiltottjaink, a cserék nem tudtak élni a kapott lehetőséggel. Néhány játékosom nem érezte át a találkozó fontosságát. Úgy éreztem, hogy a második félidőben benne volt a játékunkban a gól, s akkor az egyenlítés is meg lehetett volna. A rutinosabb csapat nyert, gratulálok ellenfelünknek. Nem adjuk fel, nincs lehetetlen, mindent el fogunk követni, hogy a hátralvő négy körben javítsunk.

vehirsport.hu
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.