Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több ezer biciklis lepi el a Balatont szombaton

2018. május 15. 18:21
A pünkösdi hétvégén, május 19-én rajtol el az ország legnagyobb bringás túrája, a McDonald's BringaMánia Tour de Balaton. Ahogy ez már szinte hagyomány, a nagyszabású biciklis eseményre az ország minden tájáról érkeznek a vállalkozó kedvű túrázók. A nevezések alapján az esemény ideje alatt mintegy háromezer biciklis lepi majd el a tó körüli bringautat.

A McDonald's BringaMánia Tour de Balaton idén először a Balaton-part legnagyobb városából, Siófokról, az Újhelyi Strandról indul. A tókerülő túra felkészültségtől függetlenül valóban minden bringás igényét kielégíti, hiszen indulni lehet egyénileg vagy nagyobb csoportban, vezetve- vagy saját tempóban, nagyobb és kisebb távokon is (206-tól egészen 30 kilométerig), sőt a szervezők még a legkisebbekre is gondoltak, akik Siófok belterületén tehetnek egy minikört.

A legnagyobb, azaz a Balaton XL, 206 kilométeres, embert próbáló túra, ezen a legelszántabbak indulnak majd, ennek ellenére ez a túra legkedveltebb távja. A teljes Balatont körbe ölelő bringaút reggel (pontosabban hajnali) 6 órától indul, és az óramutató járásával megegyező irányba kerüli meg a tavat. A Balaton L, a maga 168 kilométerével szintén a komoly kihívásokat keresőknek kínál időtöltést. Ez a túra Balaton nyugati medencéjét kerüli meg, amit a végén egy Tihany-Szántód közötti kompozás tesz még nagyobb élménnyé.

A Balaton M „csupán” 78 kilométeres túráját az átlagos felkészültségű bringások teljesítik, így évek óta a túra második legkedveltebb távja. Ők Szántód felé veszik az irányt, és egy rövid tekerés után komppal szelik át a Balatont. A Tihanyba érkezés után az útvonal megegyezik a Balaton XL útvonalával, tehát a város után ők is a jobb oldalon követhetik a tavat menet közben.

A 30 kilométeres Balaton S a túra családi távja. A táv gyerekek számára sem túl hosszú, a tempó kényelmes, így könnyen teljesíthető teljes családok számára is. De a szervezők az igazán kicsikre is gondoltak, hiszen a már említett Balaton XS, a bringás köröcske Siófokon belül a kisgyermekes családoknak is ideális.

Az időjósok előjelzése szerint, az időjárás is kedvezni fog a 3000 sportolni és kikapcsolódni vágyó biciklisnek.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.