Május 12-én a fővárosi Központi Tornacsarnokban rendezték a tornaszövetség zsebibaba bajnokságának első fordulóját, a Budapest-Vidék Bajnokságot.
A legkisebbek versenyén a Veszprémi Torna Club – Árkovits Krisztina, Balai Zsanett, Németh Helga és Puskás Csabáné edzők felkészítésével – három korcsoportban indult csapattal.
Az I. korcsoportban (2012-ben és azóta születettek) a vidéki egyesületek közül heten álltak ki csapattal. A VTC gárdája 25,5 ponttal – mindössze 0,25 ponttal lemaradva az aranyéremről – a második helyen végzett. Az együttes tagjai: Molnár Viktória, Angyal Maja, Misurda Anna, Molnár Anna, Dobosi Lili, Érsek Aisa és Vészi Lara.
A II. korcsoportban (2010-2011-es születésű gyerekek) tizenöt csapat indult a vidék kategóriában, amelynek győztese a veszprémi alakulat lett. Ugráson és gerendán az abszolút győzelmet is megszerezték. Csapattagok: Kovács Luca, Perl Dalma, Horváth Lora, Simon Leila, Kálmán Luca, Pálfi Leila és Kovács Zoé.
A III. korcsoport (2008-2009-es születésű gyerekek) mezőnyében a vidék bajnokságban hét csapat indult. A VTC-s lányok a dobogó második fokán végeztek. Csapattagok: Molnár Dorka Sára, Garai Zara Zoé, Kutasi Hanna Léna, Tamás Liza, Kugler Hanna, Vizeli Melinda Leila, Sigmond Anna Szófia és Szűcs Dorottya.