2023. június 6.
//
Norbert névnap

Női röplabda: Előrelépés keserű szájízzel

2018. május 28. 16:44
A nemrég lezárult szezonban előrébb lépett városunk női röplabdacsapata, de ez főként a rutinos visszatérők érdeme, a hátország cserben hagyta Holdinger Szilárd vezetőedzőt.

Szinte teljesen új kerettel vágott neki a nemrég lezárult harmadosztályú női röplabda-bajnokság küzdelmeinek a Veszprémi Egyetemi Sport Club együttese. Holdinger Szilárd vezetőedző előtt embert próbáló feladat állt: az idény elején egy csapat tizenéves lányt kapott kezei közé, akik között olyan is akadt, aki már a bemelegítés közben kifulladt.

Ha ez egy hollywoodi történet volna, akkor most azzal folytathatnám, hogy a csapatszellem, a kemény munka, a vér és veríték bizony megtette hatását, s a lányok saját árnyékukat átlépve sikert sikerre halmozva örvendeztették meg trénerüket.

A Bakonyban azonban más szelek fújtak: mint megtudtuk, Holdinger Szilárd legtöbb erejét az emésztette fel az idény első felében, hogy kikönyörögjön magának egy kezdőcsapatnyi röplabdást, akik hajlandóak játékra jelentkezni meccsnapon.

Nem erre számított a szezon elején – archív fotónkon Holdinger SzilárdNem erre számított a szezon elején – archív fotónkon Holdinger Szilárd

– Csalódtam a lányokban. Úgy nem lehet fejlődni, ha a heti három edzés helyett havonta egyszer jön tréningezni valaki. Biztos, hogy én is hibáztam, hiszen nem tudtam megfelelően motiválni a lányokat, de úgy érzem, mindent megpróbáltam. Folyamatosan kértem a lányok visszajelzését, ilyenkor egy-két hétig normalizálódott a helyzet, majd megint jöttek az elmaradozások a társaság többségétől. Ha pedig nincs munka, eredményesség sem lesz – kezdte értékelését kissé bosszúsan Holdinger Szilárd, akit a télen rutinos visszatérőkkel tudta megerősíteni keretét.

– A szezon második felében ebből kifolyólag jöttek is az eredmények, csak az élcsapatoktól, a Balatonfüredtől és a Székesfehérvártól kaptunk ki. Összességében huszonháromszor léptünk pályára ebből kilencszer győztünk, ami mindenképp előrelépés a tavalyi szezonhoz képest – zárta gondolatait a gárdát utolsó előtti helyre kormányzó edző.

Zatkalik Dániel
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
röplabda Női röplabda NB I, 2022/2023 22. 2023. április 23. 18:00 Debrecen Eötvös DSE VEHIR-VESC 0-3
röplabda Női röplabda NB I, 2022/2023 21. 2023. április 16. 16:00 Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola VEHIR-VESC Békéscsaba 3-0
röplabda Női röplabda NB I, 2022/2023 20. 2023. április 9. 18:00 Budapest UTE VEHIR-VESC 0-3
előző események betöltése