Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Brutális versenyt győzött le a veszprémi csapategység

2018. június 11. 18:52 // Forrás: Toldi Tamás - Veszprém Cycling Academy, Fotók: sportre.com, Bak Ferenc, VKE
Mountain bike maraton magyar bajnoki és diákolimpiai bajnoki címeket szereztek a veszprémi bringások

Június 9-én, szombaton Nagykovácsiban rendezték a 2018. évi mountain bike maraton magyar bajnokságot. Mivel a versenyt megelőző éjszaka vihar söpört át a pálya nyomvonala mentén, a szervezőknek több helyen módosítaniuk kellett az útvonalon és kisebb szakaszokat ki is kellett venniük. Reggelre az időjárás megnyugodott, de a rajtot jelző sípszóval egy időben ritkán látott, közel egyórás felhőszakadás változtatta sártengerré a teljes versenytávot.

– A kerékpárt olyan volt irányítani, mintha szappanos kézzel akarnád a halat egy vödör étolajból kivenni – nyilatkozta az egyik futamgyőztes.

A korcsoportok közös rajtja után a VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team felnőtt versenyzője, Zoboki Péter – amikor látta, hogy az első helyen haladó versenyző ritmust vált, amit már nem tud tartani – inkább az U19-es bajnoki címért folyó csatában fölényesen vezető csapattársával, Fülöp Ádámmal maradt és együtt estek-keltek tovább a saras pályán.

Az újdonsült bajnokok, Fülöp Ádám és Zoboki PéterAz újdonsült bajnokok, Fülöp Ádám és Zoboki Péter

– A bajnoki mezért jöttem, de nagyon nem örültem ennek az időjárásnak. A kb. századik esésnél már sok minden megfordult a fejemben, még jó hogy Peti ott volt és tartotta bennem a lelket – nyilatkozta a verseny után.

– Igazi csapatként működtünk. Peti nem a bajnoki távon indult, hanem a rövidebb, 50 km-es távon, amin a juniorok küzdöttek a bajnokságért. Nagyon jó döntést hozott a csapat azzal, hogy a fiúk együtt haladtak tovább. A szabályok szerint műszaki segítséget a pálya 99%-án csak másik kerékpáros adhat, külső segítség nem vehető igénybe. Ilyen mostoha időjárási körülmények között egy végtelenségig könnyített, nagyrészt karbon kerékpár számos alkatrésze megsérülhet egy nagyobb esésnél komolyabban. Nyerget, kereket vagy pl. cipőt is cserélhettek volna, ha Ádámmal történik valami – elemezte Toldi Tamás csapatvezető az extrém helyzetet.

– Nagyon jól indult az év, de mostanában nem alakultak jól a dolgok Ádámnak. Volt, hogy bukott vagy fellökték a pályán, ezért is nagyon fontos, hogy ez most összejött. Nagy célokat tűztünk ki, egy apró lépésnek szántuk ezt a versenyt, hiszen nem olimpiai szám, de ez már több volt egy apró lépésnél. Ez nem csak a komfortérzet elvesztése, hanem konkrétan a testi épség veszélyeztetéséről, önmagunk határainak feszegetéséről szólt – folytatta a VKE csapatvezetője.

Fülöp Ádám junior bajnoki címe mellett Zoboki Péter elite és Németh Roland master 2-es korcsoportos ezüstérmét ünnepelhette a veszprémi VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team.

Az elite magyar bajnokok Schmidel Regina és Parti András, a junior női magyar bajnok Buzsáki Virág lett.

Másnap már Tamásiban kellett helytállni a Veszprém Cycling Academy utánpótlás programban résztvevő versenyzőknek a mountain bike diákolimpia országos döntőjében. A versenyt az olimpiai versenyszámban (XCO) rendezte a Veszprémi Kerékpáros Egyesület.

Az Az

A „B” kategóriában, azaz a versenyengedély nélküli tanulók között több veszprémi iskola tanulója is bejutott a döntőbe. Többen sajnos nem tudtak részt venni. A jelenlévők közül a két legnagyobb esélyes az utánpótlás programban résztvevő Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola hallgatói, Simon Varga Fanni (U9) és Pandúr Levente (U13) volt. Mindketten veretlenül érkeztek a döntőbe úgy, hogy nemcsak a mountain bike, hanem a BMX cross szakágakban is megnyerték az elődöntőt. Levente a BMX cross országos döntőjében ezüstérmet szerzett, noha a verseny reggelén a gyakorláson hatalmasat bukott. Fanni verhetetlen volt, így diákolimpiai bajnok lett.

Leventének a mountain bike döntőben nem volt szerencséje, ugyanis az esőáztatta pályán – a verseny felénél a harmadik helyen haladva – megcsúszott és egy fának csapódott. A versenyt sajnos fel kellett adnia és kórházi vizsgálatra is kényszerült.

Simon Varga Fanni viszont hatalmas csatában, a nála idősebb bringásokkal küzdve ezüstérmes lett.

Az „A” kategóriában a VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team versenyzői is rajthoz álltak három korcsoportban. A versenyengedéllyel rendelkező tanulók közvetlenül jutottak be a tamási parkerdőben rendezett versenyre, s a veszprémi lányok ismét villogtak.

Aranyérmes lett:
Trócsányi Laura (WU17) Kossuth Lajos Általános Iskola, Veszprém
Hebling Lili (WU19) Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium, Balatonalmádi

Ezüstérmet szerzett:
Orosz Lili (WU15) Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola, Veszprém
Kiss Ádám (U15) Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi

Bár a tanítás hamarosan véget ér, de a versenyszezon nem. A veszprémi bringásoknak sűrűsödik a versenyszezon, nemegyszer egy versenyhétvége mindkét napját a nyeregben töltik majd itthon és külföldön is.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.