Szombaton immár második alkalommal tartotta meg sportágválasztó rendezvényét a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete (VMTTE) az Erdész utcai sportközpontban, ahova idén csaknem nyolcszáz látogató érkezett.
Az eseményt Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg délelőtt, majd egymást követték a különböző színvonalas sport- és táncbemutatók.
Eközben húsz egyesület standja várta az érdeklődőket, akik éltek is a lehetőséggel, s sorra próbálták ki a különböző mozgásformákat. Így a barantát, tékvandót, akrobatikus rock and rollt, tollaslabdát, atlétikát, futsalt, labdarúgást, kézilabdát, tornát, birkózást, zumbát, kosárlabdát, tájfutást, íjászatot, modellezést, röplabdát, jégkorongot, kerékpárt, triatlont, funkcionális tréninget, kettlebellt és a sportlövészetet.
– Minden szempontból sikeres rendezvényt zártunk, amelyen mindkét fél elérte a célját. Az egyesületek ugyanis bemutatkozhattak, a résztvevők pedig sportoláshoz ideális időben húsz sportág közül választhattak. Sokan segítettek véradással, s az egészségpontot is szép számban meglátogatták. Mindenkinek köszönjük a részvételt. Bízunk benne, hogy jövőre következhet a folytatás – fogalmazott Rajki Tamás szervező.
A nap végén összesen harmincöt nyeremény talált gazdára, köztük a fődíj, egy kerékpár is.