Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A KEK-győzteseket ünnepelte Veszprém

2008. május 13. 0:43
Szépszámú tömeg fogadta az újdonsült Kupagyőztesek Európa Kupája-győztes MKB Veszprém KC-t az Óváros téren. A vasárnap este 21 órától kezdődő vidám hangulatú eseményt a Veszprémi Kézilabda Fan Club szervezte.

A hazai mérkőzésekről jól ismert „szpíker” Mosonyi József hatalmas ováció közepette egyesével szólította az alkalmi pódiumra a KEK hőseit. A siker kovácsai - játékosok, edzők, orvosok, vezetők - kifejezték örömüket, s megköszönték a veszprémi szurkolók buzdítását. Cozma és Vujin különösen „elemében volt”, a két kiválóság táncra perdült, illetve dalra is fakadt, produkciójuk közönségsiker lett. Az első sorokban állók közös pezsgőzés részesei is lehetettek, az ünnepi nedűt azonban nem a szokványos módon fogyaszthatták el, hanem „égi áldásként” jutottak hozzá néhány játékosok jóvoltából.

Az ünneplés azonban nem nyúlt az éjszakába, mivel Mocsai Lajos vezetőedző holnap délelőtt 10 órára már edzésre hívta tanítványait. A csapat életében ugyanis nincs megállás, szombaton már a bajnoki döntő és a Pick Szeged csapata vár Iváncsikékra. A trófeát sajnos nem vehette szemügyre a publikum, de az ígéretek szerint a hazai küzdelmek után nagyszabású - remélhetőleg dupla - ünneplésre kerül sor a királynék városában.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.