Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Válogatott erősítés, új edző a VESC-nél

2018. október 4. 17:46
A Kötél Zsanettel erősítő veszprémi női röplabdacsapat játék nélkül szerezte meg első pontjait az NB II-ben. Szokolikné Kalmár Judit zömében fiatalokból álló együttesének célja, hogy javítson előző szezonbeli eredményén.

Új edző vezetésével készül a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) női röplabdacsapata. A nyáron ugyanis Szokolikné Kalmár Judit személyében játékos-edző vette át a többségben fiatal, bizonyítani vágyó lányokból álló együttes irányítását.

– Az előző szezon végén Holdinger Szilárd vezetőedző búcsúzott az egyesületünktől. A vezetőséggel közösen minden követ megmozgattunk annak érdekében, hogy új edzőt találjunk. Tárgyalásokba is kezdtünk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Annak érdekében, hogy a megmaradt „kiscsapatunk” véletlenül se essen szét, idén már játékos-edzőként számít rám az egyesület – fogalmazott a 2016/2017-es szezon végén Balatonfüredről visszatérő Szokolikné Kalmár Judit, aki tagja volt a VESC NB I-es sikercsapatának is.

A szakember úgy érzi, eredményes felkészülést zártak, dacára annak, hogy a tavalyi gárdából öten is távoztak. – Augusztus 20-án kezdtük meg a felkészülésünket, amit úgy érzem, eredményesen tudtunk zárni. Bár be kell, hogy valljam, volt némi felfordulás. Öt játékosunk búcsúzott ugyanis tőlünk a tavalyi társaságból tanulmányi, illetve családi okokra hivatkozva.

Új csapat épül a VESC-nél (archív fotó)Új csapat épül a VESC-nél (archív fotó)

A játékos-edzőre így komoly feladat várt, többségében fiatalokkal kellett pótolnia a távozók helyeit. Bár elárulta, rutinos segítségre is számíthat, hiszen a nyáron az MTK-ból Veszprémbe érkezett a válogatottal az Európa-bajnokságot is megjárt feladó, Kötél Zsanett.

– Úgy gondolom, hogy a múltja, illetve a rutinja lehetővé teszi, hogy a fiatalabbak tanulhassanak tőle. Azt tudni kell, hogy a csapatunk fele 16-17 éves lányokból áll, így nem csak Zsaninak, hanem szükség esetén a 20-24 éveseknek is tudniuk kell a hátukon cipelni az együttest. Egy biztos, én minden erőmmel azon vagyok, hogy összekovácsoljam a társaságot – húzta alá Szokolikné.

Az idei pontvadászatot múlt hétvégén az Ajka ellen kezdte meg a VESC az NB II-ben. Pontosabban kezdte volna, a rivális azonban nem kapott engedélyt a rajtra, így a mieink játék nélkül szerezték meg első bajnoki pontjaikat.

– Sajnos nem leptek meg az események. Azt tudni kell, hogy a szövetségünk most állt át elektronikus rendszerre, így eléggé sok a változás. Nem csodálom, hogy az ajkaiak egy picit elvesztek az adminisztrációs útvesztőben. Mivel nem rendelkeztek játékengedéllyel, a szabály kötelezte a bírókat, hogy 3-0 arányban a mi javunkra ítéljék a pontokat. Természetesen, hogy az alkalom ne vesszen kárba, játszottunk egy edzőmérkőzést, ami 3-1 lett ide. De igazán az számított, hogy mindenkit tudtam játszatni, illetve láttam, hogy hol tartunk, min kell még változtatnunk.

A VESC az NB II Nyugati csoport ötödik, vagyis utolsó előtti helyén zárta az előző kiírást. A lehetőség tehát adott az előrelépésre. – Úgy érzem, maradt bennünk bizonyítási vágy. Az elvárásom az idei szezonra az, hogy előrébb kerüljünk a ranglétrán. Úgy érzem, ez teljesíthető, csak mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. Vannak olyan fiataljaink, akik igazi csiszolatlan gyémántok. Jó a hozzáállásuk, ügyesek, igazán nagy potenciált látok bennük.

Következő mérkőzését október 7-én (14.00) idegenben, a kaposvári U21-es alakulat ellen játssza a VESC.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.