Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Kilenc gól és egy piros lap – kiütéssel nyert a VLS

2018. október 6. 20:08
Pető Tamás legénysége magabiztos győzelmet aratott a Sümeg ellen a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Nehéz feladat vár a VLS Veszprémre az idény további részében, ha bajnok szeretne lenni. Ugyanis három fordulóval ezelőtt az Úrkút ellen döntetlent ért el, múlt hétvégén pedig a Gyulafirátót ellen vereséget szenvedett. Így a veszprémi brigád már öt értékes pontnak is búcsút inthetett. Ezzel a szemben a nagy rivális Balatonfüredi FC magabiztosan, pontvesztés nélkül vezeti a megye I. tabelláját.

Három fordulót követően ismét hazai pályán bizonyíthatott a Pető-legénység, amely szombaton a Sümeg VSE-et látta vendégül.

Gyors hazai góllal indult a találkozó, a góllövőlistát vezető Szabó már a 3. percben eredményes volt (1-0). Rá két percre Felber hazafejelt labdájára Kis kapus késve érkezett. Reicz pedig köszönte szépen, s szemfülesen azonnal büntetett (1-1).

Magabiztosan nyert a VLS (archív fotó)Magabiztosan nyert a VLS (archív fotó)

Ritkán fordul elő, hogy egy labdarúgó már a 23. percben begyűjtse a második sárga lapját, Rédeinek ez sikerült, így már korán emberhátrányba kerültek a vendégek. Hiába azonban a létszámfölény, a folytatásban kissé visszaesett a hazaiak játékának színvonala. A szünet előtt aztán Bencze három perc alatt duplázott, így a VLS Veszprém kétgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre (3-1).

A szünet után már sokkal színvonalasabb mérkőzést láthatott a Városi Stadion közönsége. Pető Tamás a szünetben rendezte sorait, s egy magabiztos, győztes mentalitású Veszprém hagyta el az öltözőt. Ez az eredményen is megmutatkozott: kevesebb, mint tíz percenként születtek a hazai találatok. Előbb Gulyás (53. perc), majd Molnár (60. perc) volt eredményes (5-1).

Az 57. percben beálló Csordás pedig kevesebb, mint tizenegy perc alatt jutott mesterhármasig. A királynék városának csapata így 8-1-re felülmúlta a vendég Sümegi VSE-t, s továbbra is hibátlanul szerepel hazai környezetben.

Következő bajnoki mérkőzését október 13-án (15.00) a Tapolca vendégeként játssza a Veszprém.

Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 9. forduló:
VLS Veszprém–Sümeg VSE 8-1 (3-1)
Veszprém, Városi Stadion. Vezette: Holczbauer (Fekete, Ősi).
Veszprém: Kis (Filipánics, 70.) – Gulyás, Felber, Bencze (Kelemen, 57.), Szabó, Molnár (Király, 70.), Gunther (Hegedüs 70.), Gálfi (Csordás, 57.), Rédling, Vass, Domján. Edző: Pető Tamás.
Sümeg: Kovács – Kulman Gy., Bencze, Szabó, Kulman B., Vágusz (Görhes, 76.), Bujtor (Gyalog, 85.), Reicz, Schönberger, Rédei, Laci.
Gólszerzők: Szabó (2.) Bencze (41.. 44.) Gulyás (53.) Csordás (68., 76., 89.) ill. Reicz (5.)
Piros lap: Rédei (23.)

Értékelés

Illés László, a VLS technikai vezetője: – A múlt heti találkozóval szemben, sikerült gólokra váltanunk a kidolgozott helyzeteink jelentős részét.

Simon Dániel
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.