A Szent Mihály Bazilika, a frissen renovált Érseki Palota, a Hősök kapuja és a tavaly felavatott Szent Mihály szobor mellett számos csodálatos látnivaló előtt tekertek el a versenyzők.
A viadalt hagyományosan Nagy Károly plébános nyitotta meg, majd meg is áldotta azt. A korábbi vízilabdázó plébános beszédében kihangsúlyozta a sport fontosságát és a tiszta játékot.
2018-ban már suli futamon mérhették össze tudásukat azok, akik nem rendszeresen kerékpároznak vagy versenyeznek, így még több gyermeket vonzott a Szent Mihály Kupa.
– Kétségtelen, hogy 2017 után 2018-ban is ez lett a „legszebb” kerékpáros esemény, amivel idén is az volt a célunk, hogy minél több embernek mutassuk meg Veszprémet, hogy később turistaként meglátogassák a várost – foglalta össze Zoboki Attila szervező.
Zalaegerszegtől Debrecenig vitték a hírét a városnak a bringások, de még délalföldről is érkeztek kerékpárosok, hogy a különleges kialakítású épített akadályokkal tűzdelt pályán megküzdjenek egymással.
– A turizmus mellett a különböző klubokban szereplő fiatalokat is össze akartuk hozni, hiszen a válogatottban is csak akkor tudnak egymással igazán csapatot alkotni, ha legyőzik az egész éves rivalizálást. Ez már most is jól sikerült, hiszen a fő versenyszámban a három fős csapatváltóban is egy, a Kiss Kata (VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team), Monostori Noel (BringAjka KSE) és Gerely Attila (Crosskovácsi SKE) összetételű vegyes csapat állhatott a dobogó legfelső fokára – értékelt Toldi Tamás, a rendező Veszprémi Kerékpáros Egyesület csapatvezetője.
– Nagyon nehéz egy ilyen helyen versenyt rendezni, hiszen most pont a turistaforgalmat is korlátoztuk azzal a céllal, hogy később minél többen érkezzenek ide, de a tavalyi viadal után is megnőttek a közösségi médiában a kerékpárosok veszprémi posztjai, így ide passzol az idézet: „A foglalkozás elérte célját!” – folytatta Toldi Tamás, majd hozzátette, hogy jó volt látni, ahogy a pálya széléről buzdították a résztvevő gyerekeket az idelátogató városnézők is.
A veszprémi bringásokon kívül a Bike Zone Gödöllő és a Zalaegerszegi KSE sportolói csípték el a dobogós helyek nagy részét.
A következő megmérettetést 2019. október 5. szombatra tervezi a szervezők.