Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bencések Tihanyban

2009. november 25. 11:53
Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele szerint Tihany egy kehely, mely összefogja a szláv, magyar és nyugati kultúra értékeit.

A Veszprém Megyei Múzeumok Baráti Köre felkérésére Bencések Tihanyban címmel tartott előadást kedden a Lackó Dezső Múzeumban dr. Korzenszky Richárd perjel. Ismeretterjesztő előadásában több oldalról is körbejárta az I. András által, 1055-ben létrehozott apátság történetét és mindennapjait.

Szó esett az apátság jelenlegi nehéz helyzetéről is. Az állam mindössze évi 400 ezer forinttal támogatja, miközben több millió forintnyi restaurálni való van az épületen. A templom napközben ezért sem látogatható; nincs keret a takarító és őrszemélyzet fizetésére.

A tavaly Prima Primissima díjjal elismert Korzenszky Richárd a diavetítés során megmutatta a díjhoz járó összegből általa készíttetett kehely képét is, mely reményei szerint az elkövetkező legalább száz évben ereklyéje lesz a tihanyi apátságnak.

Tiger Szabolcs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.