Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ezúttal „csak” két góllal nyert a VLS

2018. november 17. 18:44
A VLS Veszprém taktikus játékkal 3-1-re nyert a Balatonalmádi vendéglátójaként a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tizenhatodik fordulójában.

Az NB III-tól búcsúzó VLS Veszprém a Balatonalmádi otthonában vágott neki a megyei I. osztály 2018/2019-es küzdelmeinek. A visszajutásról álmodozó bakonyiak ekkor hatalmas diadalt arattak (0-7), így joggal gondolhatták, hogy hazai környezetben végképp nem érheti őket nagy meglepetés.

Dacára annak, hogy november hónap derekánál tartunk kellemes, napos időben vette kezdetét a találkozó. A 18. percben jártunk, amikor is a házi gólkirály, Szabó a tizenhatoson belül labdát kapott, s egy stílusos befordulást követően könnyűszerrel helyezte a játékszert Kovács ketrecének jobb sarkába (1-0).

Ezek után kisebb gólcsend következett, melyet Gálfi meg is elégelt. A támadó huszonöt méteres távolságból döntött úgy, hogy rátűzi a labdát a tóparti kapura. S aki mer, az nyer: bődületes bombája a bal felső sarokban landolt (41. perc: 2-0).

Jó úton halad céljai felé a VLS VeszprémJó úton halad céljai felé a VLS Veszprém

Ekkor már úgy tűnt, hogy a játékrész nem kecsegtet több találattal, azonban nem sokkal a lefújást megelőzően Kis kapus döntött úgy, hogy akciózik még egyet: kifutását követően azonban felöklelte az ellenfél csatárát, ami kérdés nélkül büntetőt jelentett. A megítélt tizenegyeshez Hoffer Levente érkezett, aki rutinosan értékesítette a lehetőséget, s egyben a félidei 2-1-es eredményt is beállította.

Csupán egygólos előnyének tudatában azt gondolhattuk volna, hogy stresszesebb játékot fog mutatni az öltözőből kiérkezve a Pető-legénység. A Balaton-partiak szemében nem hiába csillant fel a remény, ugyanis a küzdelem kezdett kiélezetté válni. Dobsa azonban tett róla, hogy ne legyen „meleg” a vége. A bal oldalon kapott labdát, s tizennyolc méterről okosan csavarta a játékszert a vendég kapuba, ezzel megpecsételve ellenfele és a találkozó sorsát is. Ugyanis a mérkőzés végét jelző sípszóig már nem esett több találat, az eredményjelző 3-1-et mutatott egészen a kikapcsolásáig.

Következő – egyben az idei évben utolsó – bajnoki mérkőzését november 24-én (szombat, 13.00) az Ajka vendégeként játssza majd a Veszprém.

Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 16. forduló:
VLS Veszprém–Balatonalmádi SE 3-1 (2-1)
Veszprém, Városi Stadion, 100 néző. Vezette: Kiss (Major, Bors).
Veszprém: Kis – Gulyás, Felber, Dobsa, Bencze (Molnár, 46.), Szabó, Csordás (Kelemen, 46.), Gunther, Gálfi (Király, 77.), Rédling, Vass. Edző: Pető Tamás.
Balatonalmádi: Kovács – Sánta, Hoffer L., Horváth (Stiger, 63.), Burcsik (Varga, 72.), László, Hoffer D., Károlyi, Bencsik, Zömbik, Bendicsek. Edző: Kozma Csaba István.
Gólszerzők: Szabó (18.), Gálfi (41.), Dobsa (68.), ill. Hoffer L. (45.).

Értékelés

Illés László, a VLS technikai vezetője: – A fegyelmezett és helyenként jól játszó ellenfelünknek sikerült egy kicsit megnehezítenie a dolgunkat. Ettől függetlenül gratulálok a csapatunknak, a három pont így is három pont.

Simon Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.