A Veszprém Megyei Sportszövetség városunk önkormányzatával karöltve péntek délután tartotta hagyományos évzáró sport díjátadó ünnepélyét a megyeháza Szent István termében, melynek keretében a naptári évi Tüskés Endre-díjait is átadták, valamint megyénk legeredményesebb sportolóit is díjazták a szövetségi kitüntetések mellett.
– Valakinek nyernie kell, valakinek meg vesztenie. Ne küzdjetek ezzel! Csak próbáljatok meg egyre jobbak lenni! – idézte Yogi Berra amerikai baseball játékos és menedzser szavait Vörösmarty Éva, a Veszprém megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében. Szintén megtisztelte jelenlétével a díjátadót Veszprém alpolgármestere, Némedi Lajos.
Első körben a Tüskés Endre-díjak átadására került sor: az idei évben a Veszprémi KKFT vezetőjét, a kézilabda-legenda Éles Józsefet, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóságának versenybizottság elnökét, Máté Istvánt díjazta a sporttanács. A kitüntetést posztumusz kapta meg Bácskai Sándor, a veszprémi röplabdasport közelmúltban elhunyt kiemelkedő alakja.
Az év sportolója díjakat a hagyományoknak megfelelően minden korosztályban külön adták át.
A gyermek leányoknál Gaál Zsóka Európa-bajnok sakkozó bizonyult a legjobbnak. Gyermek fiú kategóriában pedig Bálint Gergő országos bajnok tájfutó örülhetett az elismerésnek.
A serdülő lányok mezőnyében a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) kiválósága, Kövér Fanni volt a legjobb, aki gerelyhajításban és diszkoszvetésben is megnyerte a magyar bajnokságot. A serdülő fiúknál pedig az ifjú, de rutinos teniszező, emellett korosztályos magyar bajnok Kalocsai Péter kapott kitüntetést.
Az ifjúsági és junior korosztály két-két díjának a VEDAC örülhetett. Ugyanis az ifjúsági lányok között Gombás Petra lett a díjazott, míg a fiú kategóriát Péringer Márk nyerte, aki az ifjúsági Európa-bajnokságon elért 10. helyezésével kivívta az ifjúsági olimpia részvételi jogát is.
A junior nők mezőnyében Máté Fanni Szabina, országos bajnok gerelyhajító hódította el a díjat, míg a junior férfi kategóriát Czeller Gábor Sándor nyerte.
A felnőttek mezőnyében a kétszeres Eb-győztes úszó, Rasovszky Kristóf elsőségéhez kétség sem férhetett, a hölgyeknél pedig a többszörös magyar bajnok tékvandósnak, Mucsy Petrának járt a cím.
A szenior hölgyek versenyében a VEDAC kiválósága, Gosztolai Mária vehette át a díjat, aki súlylökésben és diszkoszvetésben is megnyerte a szenior országos bajnokságot, illetve a szenior világbajnokságot is. A szenior férfiak között pedig Benedek István kerékpáros örülhetett.
Csapatban a VFC USE U16-os leánygárdáját díjazta a tanács, amely az országos U16-os bajnokság nyugati csoportjában, a Veszprém Megyei Futsal Bajnokságban és a Veszprém Megyei Strandfoci Bajnokságban is bajnoki címet nyert.
Speciális sport kategóriában tíz sportoló érdemelte ki a díjat: Bíró Nóra, Ignácz Erzsébet, Mikolics Anna, Nagy Krisztina, Nagy Mónika, Orsós Olga, Pente Anita, Sperl Armand, Szórádi Barbara és Takács Szimonetta.
Szövetségi elismerést vehetett át: Bakonyi Ferenc (asztalitenisz), Bene Tamás, Galler Roland, Nagy Róbertné Lantos Tünde, Tóbiás Richárd, Wolfné Kovács Fáber Szilvia (kézilabda), Paréj József (sakk), Mursa Éva (speciális sport), Mihályfi Vendel (sportlövészet), Molnár Péter (tájfutás), Rajnai Kálmán (tenisz), Harkai Ferenc (természetjárás), valamint Krachun Éva, Strommer László és Szabó Zsolt testnevelő.