Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A történelem látogat Füredre / ─ színes forgatag lesz a korok fesztiválja ─

2008. május 13. 14:30
Az elmúlt évit követően csaknem duplájára nő a balatonfüredi „Korok fesztiválja” elnevezésű rendezvény fellépőinek száma ─ mondta Vehírnek a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának elnöke, Schindele Györgyné mai sajtótájékoztatóján.
 

Ebben az esztendőben már kétnapos lesz a program, s a látvány is színesebb, élvezetesebb lesz.

„A kultúra és hagyomány őrzésével élték túl őseink a nehézségeket, hiszen hagyományaink egyben nemzeti kincsünk is, amit kötelességünk megőrizni. Minden nemzet és nép ezt teszi a világon” ─ kezdte a társaság ars poeticájával Schindele Györgyné, majd rátért a május 31. és június 1. közötti program részletes ismertetésére. Eszerint a nyitó napon (szombaton) a résztvevő csoportok 10 órai kezdéssel felvonulnak a Kossuth tér és a Kisfaludy Színpad közötti útszakaszon.  A megnyitó ünnepségre ugyanitt kerül sor 11 órakor, majd a mintegy 500, korhű ruhába öltözött hölgy és úr hajóra száll, hogy aztán délután 3-tól estig be is mutatkozzanak színes, látványos produkcióikkal a nagyérdeműnek.



Másnap ismét a Kisfaludy Színpad lesz a rendezvények központja. Délelőtt bemutatkoznak a helybéliek, akik ─ hűen a város reformkori szelleméhez ─ reformkori táncokat mutatnak be. Az elnök asszony elmondta, hogy az egyesület tagjai már szépen járják a palotást, mint nemzeti táncot, de beletanultak a keringőbe is.

Bemutatkoznak egy más kor, a kuruc világ képviselői is, majd egy igazi csemege kerül színpadra: a káprázatos Shakespeare-feldolgozás, a Makrancos hölgy. Ezúttal zenés táncjáték formájában.

Ma még meglepetés titokként kezelik a királyi lakomát (ez az egyetlen fizetős program), melyre történelmünk szinte minden korszakából kerülnek étkek az asztalokra. A fellépők sorában találjuk még a Brillante Éneklő Együttest, s a szenzációnak tűnő táltos dobosok bemutatkozását is.

A kísérő programok sorában lesz kirakodó vásár, fotókiállítás is.

A szervezők szerint gyakorlatilag Magyarország valamennyi jelentős hagyományőrző egyesülete Balatonfüredre látogat. A későbbiekről azt is megtudhattuk, hogy 2010-11-ben világtalálkozó megszervezésére készülnek a füredi hagyományőrzők. 

Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.