Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C

Csak a világcsúcstartó előzte meg / Farkas Marianna: a hazai rendezésű Eb-n döntőbe szeretnék kerülni

2009. december 3. 7:50
Farkas Marianna másfél éves kihagyást követően szerzett három ezüstérmet a november közepén megrendezett rövid pályás úszó ob-n.

A Veszprém Úszó Klub kiválósága 200 vegyes és 200 gyors mellett 400 gyorson is a dobogó második fokára állhatott a Százhalombattán megrendezett viadalon, azonban így sem sikerült kijutnia az isztanbuli kontinenstornára.

– Óvodás koromban édesanyám íratott be úszni, ugyanis a nővérem is ebben a sportágban versenyzett. Általános iskola alsó tagozatában a már elhunyt Gyenge Zsigmond tanítványa voltam, majd a jelenlegi tréneremhez, Esküdt Rolandhoz kerültem. Serdülőként és ifjúsági versenyzőként is országos bajnoki címet szereztem. Felnőtt bajnok azonban még nem voltam, de a dobogóra már többször felállhattam.

A veszprémi úszó az eredmények dacára 2006 októberében másfél évre abbahagyta a versenysportot. – Besokalltam, s először úgy éreztem, hogy végleg be kell fejeznem. Később azonban egyre jobban hiányzott az úszás és a társak is. 2008 tavaszán hallgattam edzőm szavára, s visszatértem a medencébe. Úgy tűnt, hogy a teljesítményemnek kifejezetten jót tett ez a kihagyás, s sokkal jobb eredményeket értem el a pihenést követően – közölte a VUK 22 esztendős aktívája.

Ez év júliusában mindezt be is bizonyította Farkas, aki a belgrádi Universiádén 400 gyorson negyedik lett, s csak négy századdal maradt le a dobogóról. Teljesítményével a magyar küldöttség legeredményesebbje volt. A közelmúltbéli országos bajnokságon három ezüstérmével pedig olyan eredményt sikerült elérnie, amellyel saját magát is meglepte.

– Elégedett vagyok az eredménnyel, úgy vélem, hogy nagyon jól sikerült a formába hozás. Kicsit felül is múltam a saját elvárásaimat. Főleg a 200 gyorson elért 2 percen belüli eredményem lepett meg. Kicsit csalódott voltam, hogy ennek ellenére lemaradtam a rövidpályás Eb-ről, de most már a jövő évi budapesti nagymedencés kontinenstornára fókuszálok. Hazai közönség előtt 400 gyorson szeretnék döntőbe kerülni. Egyelőre ez a legnagyobb álmom, persze egy olimpiai részvétel mindennél többet jelentene – árulta el főhősünk.

Teljesítménye értékét növeli, hogy 200 vegyesen és 400 gyorson is csak a közelmúltban rövidpályás világcsúcsot repesztő Verrasztó Evelyin győzte le. – Örülök, hogy Magyarországon ilyen jó úszók vannak, akik ellen remek dolog versenyezni. S külön öröm, hogy egyre közelebb vagyok hozzájuk, ez mindenképpen motiváló tényező.

– Marianna teljesítményét fantasztikus sikernek tartom – vette át a szót Esküdt Roland. Ugyanis három olyan versenyszámban sikerült dobogóra állnia, amelyeknél Magyarországon nagyon erős a mezőny. A jövőre nézve azonban mindenképpen bíztató, hogy ezeket az eredményeket edzőtáborozás és központi támogatás nélkül sikerült elérnie. A veszprémi önkormányzat támogat minket, de a Magyar Úszó Szövetség által szervezett edzőtáborokban nem vehettünk részt. Pedig olyan versenyzőket utasítottunk magunk mögé az ob-n, akik rendszeresen részt vehetnek ezeken.

 

Galéria
Csak a világcsúcstartó előzte meg
Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.