Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Fiatalok, de felnőttek a feladathoz

2019. július 8. 7:30
Hihetetlenül büszke vagyok rájuk, hiszen gyorsan kellett fejlődniük, ők azonban nagyon akartak. Nem voltak könnyű edzéseink, ugyanis a kemény munka híve vagyok, de az egész idény során mindenben partnerek voltak – árulta el az NB II 2018/19-es idényében ezüstérmet szerző VESC női röplabdacsapatának játékos-edzője, Szokolikné Kalmár Judit.

– Az előző szezon végén Holdinger Szilárd vezetőedző búcsúzott az egyesületünktől. A vezetőséggel közösen minden követ megmozgattunk annak érdekében, hogy új edzőt találjunk. Tárgyalásokba is kezdtünk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Annak érdekében pedig, hogy a megmaradt „kiscsapatunk” véletlenül se essen szét, immár játékos-edzőként számít rám az egyesület – fogalmazott portálunknak a 2016/2017-es idény végén Balatonfüredről visszatérő Szokolikné Kalmár Judit még anno, az őszi szezonkezdés előtt.

A kép bal oldalán Pető Panna, A VLS vezetőedzőjének, Pető Tamásnak a kislányaA kép bal oldalán Pető Panna, A VLS vezetőedzőjének, Pető Tamásnak a kislánya

S valljuk be, az akkori körülményeket szemügyre véve, nem sokan mertük volna remélni, hogy a női röplabda másodosztályának Nyugati csoportjában szereplő VESC alakulata parádés idényt fog zárni a mögöttünk álló bajnoki kiírásban.

– Az indulásunkra visszatekintve bevallom, magam sem reméltem, hogy ilyen szép idényt futhatunk – reagált a vehirsport.hu immár nyári megkeresésére a játékos-edző Szokolikné Kalmár Judit, aki nem utolsósorban tagja volt még a VESC NB I-es sikercsapatának is.

– Nem túlzok vele, ha azt mondom, hogy abszolút bizonytalan volt a helyzetünk még a felkészülés alatt. Komoly személyi változások történtek a csapatban: öt játékosunk távozott, míg egy pedig az anyaság elé nézett. Tudtuk, hogy komoly hangsúlyt kell majd fektetnünk a fiataljaink játszatására, hiszen akkor még Kötél Zsanett érkezése is képlékeny volt – emlékeztetett minket Judit.

Jan de Brandt a koncentrációra helyezte a hangsúlytJan de Brandt a koncentrációra helyezte a hangsúlyt

Ahogy azonban az MTK kötelékéből megérkezett Veszprémbe a válogatottal Európa-bajnokságot is megjárt feladó, Kötél Zsanett, úgy a többségben 16-17 éves lányokból álló együttes is erőre kapott. Szokolikné munkásságát is dicséri, hogy amint az első pár meccsükön túl voltak, már látszott is az az irány, ami ez eredményesség útjába vezet.

– Hihetetlenül büszke vagyok rájuk, hiszen gyorsan kellett fejlődniük, ők azonban nagyon akartak fejldőni. Nem voltak könnyű edzéseink, ugyanis a kemény munka híve vagyok, de az egész idény során partnerek voltak. Alázatos munkásságuknak is hála, elindulhattunk egy új, reményteli út irányába – mutatott rá Szokolikné, hogy a fejldődésük is új irányt vett, hiszen csapata a 2017/18-as idényben még az NB II Nyugati csoportjának ötödik, vagyis utolsó előtti helyén zárta a bajnokságot.

Egy évre rá, azaz most, pedig az alapszakasz harmadik pozíciója mellett, a rájátszásban teljesítményükkel már az ezüstéremre is rászolgáltak.

Archív fotókArchív fotók

A szép teljesítménynek hála, illetve annak, hogy az egykori válogatott Kötél Zsanettel máig jó viszonyt ápol a női röplabda-válogatott kapitánya, Jan de Brandt egy edzés erejéig a VESC reménységei is belekóstólhatott a válogatottság ízébe.

– Rettenetesen izgultak... Mondtam is nekik, hogy csajok, ne izguljatok, nincs semmilyen tétje. Csak egy edzés a sok közül, annyi különbséggel, hogy a sportág egyik legnagyobb embere tartja. Természetesen nemcsak nekünk, hanem az egész egyesület számára is hatalmas megtiszteltetés volt. Jan fejben is edzette őket, a koncentráció megosztására helyezte a hangsúlyt – húzta alá a játékos-edző, aki portálunknak elárulta: egy fix „távozó” játékosuk lesz a következő idényre előre tekintve.

Szokolikné Kalmár Judit befejezi játékos pályafutásátSzokolikné Kalmár Judit befejezi játékos pályafutását

Mégpedig ő maga, Szokolikné Kalmár Judit. A tudását az élvonalban is sokáig csillogtató kiválóság elmondta, két feladatkörben egyszerre lehetetlen maximálisat nyújtani. Hozzátette, jövőre immár minden erejével azon lesz, hogy a kispadról segíthesse szeretett csapatát, amelyhez az eddigi megállapodások szerint biztosan két játékos fog csatlakozni.

– A veszprémi nevelésű Dádzsó Dordzsceren Balatonfüredről érkezik hozzánk, míg Molnár-Pintér Eszter szülés után tér vissza majd – tudtuk meg az immár csak az edzői pozíciót betöltő Judittól, aki még hozzátette, hogy a felkészülésük előreláthatólag augusztus 20-án veszi majd kezdetét.

Simon Dániel
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.