Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szentkirályszabadjáról indulnak a Red Bull Air Race versenyzői

2019. július 10. 10:25 // Forrás: Vehir.hu / Ge. Á.
A hétvégén a Veszprém melletti reptérről szállnak fel a pilóták, hogy aztán Zamárdira kanyarodva versenyezzenek egy utolsót Magyarországon.

Július 13. és 14. között Zamárdiban rendezik a Red Bull Air Race Világbajnokság magyarországi fordulóját. Egyben ez lesz hazánkban az utolsó megmérettetés is, hiszen idén kiderült, hogy a 2003-ban elindított versenyt jövőre már nem folytatják. A Red Bull közleménye szerint azért, mert nem vonzott akkora érdeklődést, mint a cég többi rendezvénye.

Az elmúlt 16 év alatt több mint 90 futamot (!) rendeztek világszerte, ebből tizenkettőt Magyarországon. A mindidáig Budapesten életre hívott futamot idén először és utoljára tartják a Balaton-parti üdülővárosban, Zamárdiban, ugyanis Budapest Főpolgármesteri Hivatala február elején bejelentette, hogy nem biztosít további engedélyt a műrepülőverseny megtartására.

Szentkirályszabadja lesz a kiindulópont (Fotó: teamchambliss.com)Szentkirályszabadja lesz a kiindulópont (Fotó: teamchambliss.com)

A versennyel kapcsolatban eddig hivatalosan nem lehetett tudni, hogy honnan is indulnak majd a pilóták: bázisreptérként leginkább Sármelléket, Siófok-Kilitit, illetve Szentkirályszabadját emlegették. A Vehir érdeklődésére azonban a Red Bull közleményben megerősítette, hogy utóbbi lett a szervezők választása.

A Vehir szerkesztőségének elküldött levélben az is szerepel, hogy a környéken egészen péntektől lehet majd számítani versenyrepülőkre, hiszen ekkor tartják a Master Class, illetve a Challenger Class edzéseit: egész pontosan péntek reggel 10 és 18 óra között.

A szombat és vasárnap pedig már a versenyé lesz, ekkor is számolhatunk majd azzal, hogy a királynék városának közelében húznak el a világ legjobbjainak tartott versenypilótái.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.