Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mézgáéktól Mekk mesterig

2009. december 9. 11:53
Geszti Péter, Sub Bass Monster és a Petőfi Színház színészeinek felolvasószínházi estje Romhányi József nyomdokain.

Első alkalommal rendezték meg a felújított Latinovits Játékszínben a Vargabetűk című felolvasószínházi estet kedden. Varga Róbert szervező elmondta, a sorozat célja, hogy jelentős magyar alkotók munkásságát mutassák be a közönségnek.

– Azért választottam elsőként Romhányi Józsefet, mert szerettem volna eloszlatni a felolvasószínházzal szembeni azon előítéletet, hogy ebben a műfajban csak kortárs szerzők komoly, feszült műveivel találkozik az érdeklődő. Romhányi a magyar rajzfilmélet legjelentősebb alkotóinak egyike, rajzfiguráival a mai napig közel áll a szívünkhöz, humorával és a mögötte meghúzódó komoly tartalmi mondandóval egyszerre szól gyerekhez és felnőtthöz.

Az est előadói a Petőfi Színház társulatának tagjai voltak, akikhez két díszvendég is csatlakozott, Geszti Péter dalszövegíró és Máté Szabolcs alias Sub Bass Monster.

A Mézga család, a Kérem a következőt, a Frédi és Béni és a Mekk mester egy-egy epizódja mellett Romhányi Szamárfül című verseskötetéből, a szerző életéről valamint a rímgyártás nehézségeiről is hallhatott a közönség.

Galéria
Mézgáéktól Mekk mesterig
Tiger Szabolcs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.