Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A legkitartóbb tüntető / egyedül maradt, de nem adja föl

2008. május 14. 21:33
Aki a veszprémi Kossuth iskola előtt jár, minden bizonnyal összetalálkozott már egy idősödő úrral, aki szerdánként rendületlenül kiáll a Kossuth-szobor elé, annak tövébe kiteríti a magyar trikolort, magára ölt egy lyukas lobogót, s olykor a kezében tartott dudával jelzi, hogy figyeljenek rá az emberek.
 

Kishegyi Elek úr almádi nyugdíjas, s az emlékezetes őszödi beszéd nyilvánosságra kerülte óta minden héten Veszprémbe utazik, hogy ottani tüntetésével is követelje a miniszterelnök lemondását.


A Vehír érdeklődésére elmondta, hogy eleinte sokkal többen voltak, sőt: autók hosszú sora állt a főúton, ám fokozatosan lemorzsolódtak tüntető társai, s mára egyedül maradt. Igaz – tette hozzá –, olykor-olykor még csatlakozik hozzá pár ember, de a lelkesedés lelohadt. Pár kül- és belföldi turista is megállt már mellette, akiknek szívesen elmagyarázta, miért is folytatja konok rendületlenséggel egyszemélyes tiltakozását.

Ha eltekintünk a politikai indíttatástól, s csak azt nézzük, hogy egy ember hű maradt elveihez, bátran néz mások szemébe, akkor Kishegyi úr előtt levett kalappal kell elmenni…

Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.