A bakonyiak a legjobb négy között, a csongrádiak pedig az 5–9. helyért folytatják szereplésüket a középszakaszban.
A bakonyi csapatból Szilvássy Balázs hiányzott betegség miatt, Szabó Gábor játékos-edző ezúttal szintén nem játszott, a kispadról irányította csapatát, és liberónak Horváth Ádámot jelölte. Két nyitáshiba után a Szeged ragadta magához a kezdeményezést és elhúzott négy ponttal az első szett elején (2:6). Nagy Attila okos ütéssel és három jó nyitással egyenlített (6:6), de az első technikai szünetben megint a csongrádiak vezettek (6:8). Hullámzó játékot produkált mindkét csapat, de aztán Czintula Mihály három ásznyitásával átvette a vezetést a Veszprém. A játékos folytatta jó sorozatát, erős nyitásaiból rendre pontot szerzett együttese (14:11). Az előnyt aztán gyorsan leadták a hazaiak, mert az alapjátékban többször hibáztak. A második technikainál megint a Szeged vezetett (15:16). A játszma utolsó harmadában is a vendégek kezdeményeztek, a veszprémiek viszont sok hibával játszottak. Nagy Attila és Tóth Tibor termelt néhány pontot, így a végjátékra utolérte riválisát a házigazda, amely egy szép blokk után megint átvette a vezetést (23:22). Tóth Tibor hármason kívüli ütésével játszmalabdához jutott a VRC, majd Czintula hibázott nyitást. Németh Ervin percei következtek, az ütő előbb okosan ütötte ki a sáncról, majd bombázta az ellenfél térfelére a labdát. Puspán Balázs ásznyitásával fejeződött be az első játszma (27:25, 1:0).
Puspán ásznyitásával kezdődött a második felvonás, majd az elsőhöz hasonlóan felváltva szerezték pontjaikat a csapatok. A Veszprém kezdte átvenni az irányítást, a Seck György, Tóth Tibor duó három blokkal fékezte meg a vendégeket, akik aztán ütésben is elbizonytalanodtak. Hatpontos előnnyel ment az első technikaira (8:2) a bakonyi együttes. A Szeged aztán Bokor Gábor nyitásaival elkezdte a felzárkózást (9:7). Czintula Mihály jó nyitásaival, Németh Ervin jó sáncával és ütéseivel tartotta előnyét a házigazda. Két veszprémi hiba következett, majd Csányi Dániel ászt, aztán hosszút nyitott. A Szeged aztán sorozatban hármat hibázott, ütésben és nyitásokban is gyártották a pontokat ellenfelük számára (16:12). A játék képe nem változott, a Szegedben a feladóként becserélt Maksa Zoltán és a center, Nieselberger Attila játszott jól. A veszprémieknél az ütők hozták magukat, Puspán Balázs pedig jól szervezte a játékot. Németh Ervin helyére érkezett Kráml Szilveszter, közben Czintula Mihály újabb ászt nyitott (21:16). A játszma végén aztán a Szeged játékosai nyitásban hibáztak, a hazaiaknál viszont Kráml hatékonyan sáncolt és támadott, ő ütötte be a játszmalabdát is (25:19, 2:0).
A harmadik részben 2:2-ig tartotta magát a Szeged, de aztán Tóth Tibor bődületes ütésével, Czintula ejtésével, majd egy újabb Tóth Tibor ütéssel sem tudtak mit kezdeni (5:2). A kezdeti lendületet némelyik hazai játékosnál apró figyelmetlenségek törték meg, de Tóth továbbra is hibátlanul játszott. Czintula megint ászt nyitott, de társai több pontatlanságot is elkövettek, így együttesük nem tudott megnyugtató előnyhöz jutni. Sőt a Szeged a második technikaira át is vette a vezetést (14:16). A kétpontos előnyt előbb behozta a Veszprém, majd Czintula ászértékű nyitásából Tóth ejtett, így megint a bakonyiak álltak jobban. Tóth újra ütött, ezúttal hátsó sorból, majd Puspán sáncolt pontot érően. A Szeged próbált felzárkózni, de Kráml és Tóth ütéseivel nem tudtak mit kezdeni (25:20, 3:0).
Az igencsak lagymataggá vált meccsen a Szeged nem tudott átlépni saját árnyékán, bár többször kapott el jó sorozatot. A hazai játékosok néha félgőzzel játszottak ugyan, erőfeszítésük mégis elegendőnek bizonyult a győzelemhez.
Extraliga, férfiak, alapszakasz, 10. (utolsó) forduló
Company Nyelviskola-Veszprémi RC–HPQ-Szegedi RSE 3:0 (24, 19, 20)