Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dokumentumfotókon a köztársaság kikiáltása

2019. október 21. 11:59
A Lovassy gimnázium tanára, Merencsics Tibor fekete-fehér fotóin keresztül mutatja be az 1989-es parlament előtti emberi eseményeket.

Az 1985 óta a veszprémi Lovassy László Gimnázium rajz és művészettörténet szakos tanára testközelből élte át és fotózta végig az 1989-es október 23-i órákat. Harminchárom évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc után ekkor kiáltották ki Magyarországon a köztársaságot.

 Az intézmény folyosóján szeptember 21-én nyílt kiállítás Merencsics alkotásaiból, melynek délelőtti megnyitóján úgy emlékezett vissza, annak idején sokan készítettek képeket, amelyek leginkább Szűrös Mátyás beszédére fókuszáltak, ő azonban az embereket fotózta, a reakciókat és érzelmeket. Ő maga is érintett volt az eseményen, hisz családjuk igencsak megszenvedte az előző rendszert. Akkoriban nem beszélhettek nyíltan az érzéseikről, a most kiállított fotók viszont ismert és ismeretlen emberek tekintetei, mozzanatai által rekonstruálják az akkori érzéseket.

Merencsics Tibor fotói a Lovassy gimnázium folyosóján tekinthetők meg.Merencsics Tibor fotói a Lovassy gimnázium folyosóján tekinthetők meg.

A kiállítás megnyitóján a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának adjunktusa, Somogyvári Lajos úgy fogalmazott, mindig nagy feladat az október 23-i ünnepségeket valódi tartalommal megtölteni, a mostani tárlaton azonban ennek lehetünk szemtanúi.

–Október 23. több jelentéssel is bír mára. Nem csak az 1956-os forradalomról, hanem a rendszerváltozásról is szól. Merencsics képei azt a szabadságot mutatják be, amit akkor átélhettek a történelmi pillanatok résztvevői. 1989 hasonló érzéseket hordozott, mint amikor az ember tizenéves: minden lehetségesnek tűnt és lehetőségekkel telinek. A kiállítás ezért állhat közel a mai középiskolás korosztályhoz.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
A test és a lélek határvidékei: Markó-Valentyik Anna szólóestjei a Kabóca Bábszínházban Kabóca Bábszínház A test és a lélek határvidékei: Markó-Valentyik Anna szólóestjei a Kabóca Bábszínházban Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész két, a Kabóca Bábszínházban látható, felnőtteknek készült szólóelőadása a női sors és az emberi létezés két végpontját – a születést és az elmúlást – járja körül kivételes érzékenységgel. ma 15:36 Történelmi veszprémi siker: országos bajnok lett a Lovassy, negyedik az Ipari röplabda Történelmi veszprémi siker: országos bajnok lett a Lovassy, negyedik az Ipari A Lovassy László Gimnázium aranyérmet szerzett, míg a VSZC Ipari Technikum negyedik helyen végzett a röplabda diákolimpia debreceni országos döntőjében. A két veszprémi középiskola ezzel intézménytörténeti sikert ért el, amelyhez Földesi Csaba testnevelő munkája is jelentősen hozzájárult, hiszen mindkét intézmény röplabdacsapatának fejlődésében szerepet vállalt. ma 14:32 Negyedszázad után új korszak előtt a Pannon Várszínház kultúra Negyedszázad után új korszak előtt a Pannon Várszínház A Pannon Várszínház évadbejelentő sajtótájékoztatója egyszerre volt számvetés valamint előretekintés: a társulat lezárta 25. jubileumi szezonját, miközben részletesen ismertette a következő, huszonhatodik évad terveit. A megszólalók hangsúlyozták a színház térségi és országos jelentőségét, valamint azt a közösségi és kulturális értéket, amely az elmúlt negyed évszázad során szorosan összeforrt a Balaton régiójával és Veszprém kulturális életével. ma 12:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.