Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Emelt fővel, egyenes derékkal emlékeztek

2019. október 23. 11:28
A rendőr-főkapitányság épületében, majd az alsóvárosi temetőben emlékeztek 1956 áldozataira szerda délelőtt.

A rendőrség épületében dr. Huszár Pál történész, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka mondott beszédet. Kijelentette: az ünneplés hosszú ideig hiányzott az életünkből a rendszerváltásig eltelt négy évtizedben pedig a diktatúra mindent megtett annak érdekében, hogy ennek az igényét is kiirtsa belőlünk. 

Mi kell az ünnepléshez? Huszár szerint: emelt fő és egyenes derék, nekünk magyaroknak pedig minden okunk megvan rá, hogy Európában emelt fővel, egyenes derékkal állhassunk, hiszen történelmünk során nem egyszer védtük meg a földrészt, 1956-ban pedig beírtuk a nevünket a világtörténelembe azzal, hogy szembe mertünk szállni egy világhatalommal.

A rendőrség épületében rendezett megemlékezést követően temetőlátogatással emlékeztek 1956 mártírjaira: ezúttal Szalai István egyetemista, Varga Gusztáv ajka-csingeri főmérnök és Keltai Géza főkönyvelő sírjánál helyeztek el virágokat. 

 

A város központi ünnepségét délután hattól tartják a Megyeház téren.

vehir.hu
további cikkek
A Pannon Egyetemen is megemlékeztek a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről nemzeti ünnep A Pannon Egyetemen is megemlékeztek a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről Ünnepi megemlékezést tartottak hétfőn a Pannon Egyetem E épületében az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Az eseményen a magyar történelem egyik meghatározó pillanatára emlékeztek, amely a nemzeti függetlenség és a polgári átalakulás jelképe lett. 2026. március 16. 15:04 Orbán Viktor: Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének nemzeti ünnep Orbán Viktor: Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap, a budapesti Kossuth Lajos téren. A kormányfő, a Fidesz elnöke beszédében üzent az ukrán elnöknek, a kormánypártok támogatóit pedig arra kérte, újítsák meg az előző választáson kötött háborúellenes szövetségüket. 2026. március 15. 16:59 Hazánk szabad és szuverén, a legfontosabb feladat ma nem a szabadság kivívása, hanem annak megőrzése nemzeti ünnep Hazánk szabad és szuverén, a legfontosabb feladat ma nem a szabadság kivívása, hanem annak megőrzése Március 15-i ünnepi beszédében a szabadság megőrzésének fontosságáról, Veszprém fejlődéséről és a jövő építéséről beszélt Porga Gyula polgármester. A város vezetője a történelmi emlékezés mellett aktuálpolitikai üzeneteket is megfogalmazott. 2026. március 15. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.