Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A települések is tehetnek a klímaváltozás ellen

2019. november 7. 15:00
Klímariadó címmel rendezett műhelytalálkozót a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület.

A workshop nyitóelőadásán Lajtmann Csaba, az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke mutatta be a Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségét, ami egy az Európai Unió által is felkarolt alulról jövő kezdeményezés. Az együttműködés olyan önkormányzatokat fog össze, akik belátták, hogy a nemzeti szintű vállalások nem tudnak elégséges választ adni a klímaváltozás okozta problémákra, ezért helyi szinten igyekeznek tenni az ügyben. Európában közel 9000 település tagja a szövetségnek, amely 2015-ben a párizsi egyezményhez csatlakozva azt tűzte ki céljául, hogy tagjai 2030-ig 40%-kal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A rendezvényen házigazdaként Brányi Mária is felszólalt, aki kijelentette: Veszprém elkötelezett abban, hogy a város és térsége hosszú távon is jó életfeltételeket biztosítson, élhető települést hagyjunk utódainkra. Éppen ezért Magyarországon az elsők között fogadott el energiastratégiát az önkormányzat még 2008-ban, ami foglalkozik a mára már a saját bőrünkön is érezhető klímaváltozással is. Hozzátette: a jövő tervezésekor valamennyi területen figyelembe veszik ezt a gondolatiságot, ahogy tették ezt a szeptemberben elfogadott zöldstratégia kidolgozásakor is. Az alpolgármester előadásában részletesebben is bemutatta ezt a stratégiát.

A program hátralévő részében Kovács Bence a Magyar Természetvédők Szövetségétől további lehetőségeket ismertette, illetve a jelenlévők kerekasztal-beszélgetés keretében tárgyalhattak a témáról.

Kapcsolódó cikk
Szlogenek helyett konkrét zöldstratégiát készített a város
Elkészült Veszprém város zöldstratégiája, amelynek részleteiről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Városházán. A nagyobb fejlesztések a tervek szerint öt éven belül megvalósulnak.
Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Gyorsítaná és tisztítaná a közlekedést, ha többen buszoznának és kerékpároznának közlekedés Gyorsítaná és tisztítaná a közlekedést, ha többen buszoznának és kerékpároznának Szemléletformáló kerékpáros délutánt rendeztek általános iskolásoknak csütörtök délután a Barátság-parkban. ma 11:14 A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk kereszténység A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk A klímaváltozás témája, a mesterséges intelligencia térhódításának kérdésköre, a fiatalok helyezete, a média működése, ezek mind-mind olyan társadalmi témák, amelyekre az egyháznak konkrét válaszai vannak. A közelgő országos Katolikus Társadalmi Napokon ezek is terítékre kerülnek Veszprémben. tegnap 15:30 Az ENSZ közgyűlésén szólalt fel Novák Katalin köztársasági elnök Az ENSZ közgyűlésén szólalt fel Novák Katalin köztársasági elnök A magyar emberek békét és biztonságot akarnak – hangsúlyozta a köztársasági elnök New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén. 2023. szeptember 20. 11:21 Minden első osztályos kapott uzsonnás dobozt Veszprémben Minden első osztályos kapott uzsonnás dobozt Veszprémben Idén is kiosztották minden első osztályos veszprémi diák számára az uzsonnás dobozokat a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. felajánlásának köszönhetően. 2023. szeptember 20. 9:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.