Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Összeült a Veszprém Megyei Diákparlament

2019. november 11. 13:48
November 11-én tartotta éves ülését a Veszprém Megyei Diákparlament, ahol a diákságot érintő, oktatásra vonatkozó kérdésekről tárgyaltak, illetve megválasztották az Országos Diákparlament Veszprém megyei tagjait.

A programot Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere nyitotta meg, aki kifejtette: nagyon fontosnak tartja a diákparlamentet, hiszen ez egy olyan esemény, ahol a demokrácia alapjait lehet gyakorolni.

- Már a diákévek alatt megtanulják a fiatalok azt, hogyan lehet az érdekeiket képviselni, megfogalmazni a kritikát, a felmerülő problémákat és a mindennapi életüket érintő ügyeket - mondta.

Az alpolgármester arra kérte a résztvevő fiatalokat, hogy mindig maradjanak ilyen lelkesek, nyitottak a közélet, közügyek iránt és soha ne elégedjenek meg felületes információkkal, hanem legyen meg a szükséges alaposság és igényesség, amivel az adott témákat szemlélik, így a későbbiekben, egész életükben képessé válhatnak a közéletben is megfogalmazni, mik azok az értékek, amiért ki szeretnének állni.

- A veszprémi önkormányzat az elmúlt években is azon dolgozott, hogy a városi intézmények és a városban élő diákok, hallgatók érezzék, hogy számít a véleményük és ez a jövőben is így lesz - zárta szavait Hegedűs Barbara, majd sikeres tanácskozást és tartalmas beszélgetést kívánt a résztvevő diákoknak.

Az ülést levezető elnök Mészáros Attila székesfehérvári alpolgármester az ülésnap feladatairól és az Országos Diákparlamentről beszélt. Elmondta, hogy ma két nagyon fontos feladata is lesz az intézményi delegáltaknak, hiszen az őket érintő kérdéseket megtárgyalva összegyűjtik javaslataikat, illetve megválasztják azt a 11 küldöttet, akik képviselik a megyét az Országos Diákparlamentben 2020. január 31. és február 2. között Székesfehérváron.

Az Országos Diákparlament a legfontosabb olyan legitim lehetősége a köznevelésben tanuló fiataloknak, amikor három napon keresztül az oktatásért felelős minisztérium vezetőivel, képviselőivel tudnak egyeztetni az őket érintő, akár intézményi vagy más oktatársa vonatkozó kérdésekről. Létszáma 320 fő, amelyet megyénként a diákság létszámával arányosan osztottak le. A három évente megrendezett eseménynek korábban Budapest és Zánka adott otthont, ám 2020-ban harmadik alkalommal Székesfehérváron ül össze az Országos Diákparlament.

Mészáros Attila elmondta, hogy az elmúlt három évben rengeteg dolgot értek el a fiatalok elsősorban az Országos Diáktanácsnak köszönhetően, amelyben 2017 óta minden megyéből 2 fő képviseli az adott megye fiataljait. Legfontosabb feladatuk az Országos Diákparlament által elfogadott ajánlás sor gondozása, egyeztetése.

A tanács tagjai minden hónapban Maruzsa Zoltánnal, a köznevelésért felelős államtitkárral találkoznak és tematikusan veszik végig azt az 50 pontot, amelyet a 2017-es Országos Diákparlament ülésén a fiatalok elfogadtak.

- Sok pont megvalósult, néhány folyamatban van és persze azért van olyan is, amire nem feltétlen tudott pozitív választ adni a minisztérium - fogalmazott Mészáros Attila és példaként megemlítette az ingyenes nyelvvizsgával és kresz oktatással kapcsolatos előrelépéseket.

A székesfehérvári alpolgármester szerint látszik, hogy elindult egy pozitív irány, folyamat és a sikerek is azt bizonyítják, hogy van eredménye a diákparlament és a diáktanács munkájának.

Sulyok Georgina
vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.