Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

Bohócdoktor vizit a Csolnoky Kórházban

2019. november 14. 13:29
Csütörtökön megvolt az első vizit a Csolnoky Kórház gyerekosztályán, ezúttal nemcsak az egészségügyi dolgozók kopogtattak be az osztály ajtóin, hanem két piros orrú is.

A Dr. Bohóc Mosolyszolgálat csapatának nem ez az első akciója, amelyben mosolyt szeretne csalni a kórházi betegek arcára: Szombathelyen kezdtek, majd Sopronra is kiterjesztették a heti vizitet. Mától viszont a veszprémi kórház is felkerült a bohócdoktorok térképére, ahol szívesen fogadták a két fiatal látogatását.

A két bohócdoktor: Balogh János, vagyis Dr. Bohóc Jani, illetve Vass Szilárd, vagyis Dr. Bohóc Sziszi. A két fiatal „előképzettségét” illetően megtudtuk, mindketten a Szombathelyi Weöres Sándor Színház színművészeiként is „praktizáltak”, így cseppet sem áll távol tőlük – a szó legnemesebb értelmében – a „bohóckodás”.

Az első látogatás remekül sikerült Veszprémben, a gyerekosztály folyosóját kacajok lepték el, amit a két bohóc lendülete, humora okozott. Természetesen nem csak egy napra jöttek, innentől kezdve – a tervek szerint – egy éven át hetente érkezik egy bohócpáros. A már említett másik két város – Szombathely és Sopron – továbbra is látogatási területük marad, de így már Veszprém is külön napot kap a hétből.

A bohócdoktorok elmondták, nekik mindegy, hogy a beígért, berögzült napra éppen milyen különleges alkalom esik: ha szenteste, akkor szenteste, ígéretük ünnepnapokon is ígéret, nem tántorítja el őket tehát az sem. Hozzátették, azzal, hogy – reményeik szerint – adni tudnak a gyerekeknek, ők maguk is rengeteget kapnak, vagyis ez egy oda-vissza működő dolog. A bohócok korosztálytól függetlenül foglalkoznak a gyermekekkel, mindegy, hogy éppen két hetes csecsemőről vagy tizennyolc éves gyerekről beszélünk, akkor is mennek, igazítva ehhez a „műsort”.

A vizitek előtt természetesen tudakolóznak a nővérektől az adott osztállyal, szobával kapcsolatban, hiszen mindent a lehető legbiztonságosabban szeretnének véghezvinni.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. ma 15:43 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. ma 11:49 Karikó Katalin diákévei a Lovassyban Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. ma 15:35 Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. tegnap 13:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.