2019. december 9. // Natália névnap

Kétszer is áttörték az eplényi vasúti átkelő sorompóját a nyáron

2019. november 25. 15:39
rendőrség
Egy hónapon belül kétszer törte át szabálytalan autós a lezárt sorompót Eplényben, a vasúti átkelőnél. Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt folyt büntetőeljárás egy 37 éves kunadacsi és egy 30 éves fóti férfi ellen.

Az eljárás adatai alapján ismeretlen tettes 2019. július 3-án délután a 82-es számú főútvonalon, Zirc felől tartott személygépkocsijával Veszprém irányába. Haladása során az Eplény belterületén lévő vasúti átjáróban járművével nekiütközött a fénysorompó csapórúdjának, és letörte azt. Ezt követően a sofőr elhagyta a helyszínt. Négy héttel később, 2019. július 31-én a délelőtti órákban ugyanebben a vasúti átjáróban egy gépjármű vezetője a tilos jelzés mellett lecsukódó sorompó csapórúdját szintén letörte, majd továbbhajtott  Zirc irányába.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök mindkét eset elkövetőjét, egy 37 éves kunadacsi, valamint egy 30 éves fóti lakost azonosították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A nyomozások vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és mindkét ügy iratait átadta az illetékes ügyészségnek.

A Veszprémi Rendőrkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy a fénysorompó csapórúdjai a tilos jelzés adásának megkezdésétől számított 12 másodperc elteltével csukódnak csak le. E késleltetés eredményeként a biztonságos megállásnak objektív akadálya nincs, aki a csapórudat letöri, az a tilos jelzést durván figyelmen kívül hagyja. Mivel a vasúti átjáró a közúti közlekedésben egyike a legveszélyesebb helyeknek, az itt elkövetett szabályszegések akár a legsúlyosabb tragédiákat is előidézhetik.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az eplényi vasúti átjárót – éppen a gyakori sorompótörések miatt – évek óta kamera figyeli. A szerkezet a fénysorompó piros jelzése idején rögzít, így a sorompót áttörő autósok rendszámát könnyedén is vissza tudják keresni a rendőrök. 

Kapcsolódó cikk
Utánajártunk, mit figyel az eplényi kamera
A bakonyi falu vasúti átjárójánál található fénysorompóba kamerát telepítettek, az ismert közösségi oldalon terjedő hírek szerint traffipax figyeli az autósokat, a valóságban azonban más szolgálatot teljesít a berendezés.

vehir.hu
2019. december 9. // Natália névnap