Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hóval érkezett Veszprémbe a nagyszakállú

2019. december 2. 16:55
A hagyományokhoz hűen hétfőn ismét Veszprémbe látogatott Joulupukki, az igazi finn Mikulás, hogy meglepje a veszprémi gyerekeket, kapásból azzal, hogy érkeztére a város is fehérbe öltözött.

Joulupukki egyébként saját bevallása szerint már szinte hazajár Veszprémbe: ez volt a 18. év, hogy ellátogatott hozzánk. Mondhatni, nagykorú lett ez a kapcsolat, bár ahogy a mondás is tartja, 100 év alatt még mindenki gyerek – viccelődött.

A 18 év örömére érettségiző sapkát kapott JoulupukkiA 18 év örömére érettségiző sapkát kapott Joulupukki

Vérbeli Mikulásként persze azt is tudja, hogy a veszprémi gyerekek – mármint az igazán kicsik, de végső soron a régebb óta gyerekek is – igazán jószívűek, éppen ezért úgy gondolta, elhozza nekik a tökéletes ajándékot. Bár amikor elindult otthonról, itt még meleg volt, az időjárás kevésbé emlékeztetett arra, hogy hamarosan ránk köszönt a december, náluk Lappföldön viszont már térdig ért a hó, éppen ezért hozott belőle egy keveset és éjszaka az egész várost behintette vele. Aztán kívánságai szerint, némi fuvallattal még több is jön, hogy ne csak gyönyörködni, szánkózni is lehessen a hóban.

Sokan voltak kíváncsiak a MikulásraSokan voltak kíváncsiak a Mikulásra

A hagyomány szerint viszont nem csupán a Télapó ajándékoz: a verset és az éneket, a kedves szavakat ő is szívesen fogadja. Kapott is néhányat többek közt Hegedűs Barbarától, a város alpolgármesterétől, aki szerint mindig nagy öröm köszönteni régi barátunkat, kinek láttán mindenki emlékezetében felderengenek a régi gyerekkori történetek. És természetesen a gyerekek is készültek néhány dallal, a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület tagjai és a Kukkantó Baráti Kör Egyesület pedig a nagykorúvá válás örömére, a finn hagyományoknak megfelelően egy érettségiző sapkával lepte meg a nagyszakállút.

Joulupukki mindegyiket lelkesen fogadta, és elmondta, azért egyvalaminek még nagyon örülne. Idén különösen sok helyen meg fog fordulni, többek közt a MikulásGyárban is, ahova szívesen vinne néhány ajándékot a nélkülözőknek, hogy nekik is részük legyen a szeretetben és az ajándékbontás örömében. Ha valaki így tenne, akár a veszprémi posták manóinak segítségével is eljuttathatja őket a MikulásGyárba.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Első kézből ismerhetjük meg a Tanácsköztársaság veszprémi történéseit kultúra Első kézből ismerhetjük meg a Tanácsköztársaság veszprémi történéseit Újra kiadta Gutheil Jenő 1920-ban megjelent, A kommunisták uralma Veszprémben című kötetét – illetve annak jegyzetekkel, mellékletekkel ellátott kritikai változatát – a Veszprémi Szemle. A kötet sorsát dr. Vizi László Tamás történész, a Kodolányi János Egyetem Tudományos rektorhelyettese ismertette a pénteki könyvbemutatón az Eötvös Károly Könyvtárban. tegnap 22:04 Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. tegnap 14:24 Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság kultúra Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság A Veszprémi Petőfi Színház művészei és vezetői alkotta küldöttség Magyarország krakkói főkonzulátusának meghívására és szervezésében Lengyelországban töltötte a március 15-ei nemzeti ünnepet és az azt megelőző napokat. 2025. március 20. 12:47 Megkezdődtek a Magdi próbái kultúra Megkezdődtek a Magdi próbái A hétfői olvasópróbával elindultak a litéri vértanú, Bódi Mária Magdolna történetét feldolgozó misztériumjáték színpadra állításának előkészületei. 2025. március 18. 13:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.