Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Túlélő kézikönyv téli lehangoltság ellen: tíz program, amivel kellemesebb lesz a január

2020. január 8. 16:15
Minden újévi motiváció ellenére is a január az egyik leggyűlöltebb hónap: ilyenkor legszívesebben a medvéhez hasonlóan mi sem bújnánk elő a barlangunkból az első meleg tavaszi napokig. Pedig ez a legrosszabb, amit tehetünk.

A bekuckózás álarca alá bújtatott otthoni tespedés, a négy fal közé zártság, az ünnepekkel együtt elmúlt lelkesedés és a természetes fény hiánya, a tél közepi csend nem tesz jót a lelkünknek. Lehet, hogy azt mondjuk, a decemberi nyüzsgés, a barácsonyok és céges vacsorák, a karácsonyi rokonlátogatás után nem vágyunk semmi másra, csak hogy az újra elkezdett iskola/munka után egy kicsit még megnyújthassunk a szabadon, lustálkodással töltött perceket, ez nem a legjobb taktika. A bezárkózás, a közösségi médiás kapcsolattartás előbb vezet egy alattomos kis téli depresszióhoz, mint valódi felüdüléshez.

Nem véletlenül találták fel őseink a farsangot: a gyermekkort megidéző jelmezes bálokkal, mulatozással, közös nevetéssel sokkal könnyebb túlélni ezt az időszakot és messzire űzni a téli komorságot. De ha nem vagyunk hívei a beöltözős buliknak, akkor is érdemes megtalálni az egyensúlyt az énidőnek nevezett csendes pihenés és a pörgés között: bármennyire is hívogató a kanapé, vegyünk erőt magunkon és mozduljunk ki ilyenkor is, keressük a barátaink, ismerőseink társaságát és csináljunk közös programokat. A közhiedelemmel ellentétben ez ráadásul nem is olyan nehéz, kellő fantáziával és nyitottsággal még januárban is találunk kellő programot a környéken. Ha pedig az elmúlt évek hagyományaihoz híven csúfondáros módon idén is április-májusban érkezne meg majd az igazi tél, meg fogjuk köszönni magunknak, hogy az első hónapokat nem csak otthon tespedve töltöttük a tavaszra várva.

Íme, néhány tipp, hogyan is tölthetjük el a szabadidőnket:

Tanuljon tangózni!

„Nincs még egy olyan tánc, amely olyan őszintén tükrözné az emberi élethelyzeteket, és amely annyit tanítana önmagadról, mint a tangó” – nyilatkozta nekem pár éve egy veszprémi tangópáros, és ha már az új évben úgyis sokan megfogadják, hogy fejlesztik személyiségüket, akkor miért ne adhatnának ennek különleges formát? A sztereotípiákkal ellentétben a tangó gyakorlásához valójában nem kell latin félistennek meg señorának lenni, maximum egy kicsit bátornak. De a táncot csak nézni is óriási élvezet – január 10–12. között, Balatonfüreden, az Anna-bál helyszínén zajló Hungarian Tango Festivalon akár kezdő szinten tanulni és milongázni is van lehetőség. Ritkaság, hogy egy ilyen grandiózus eseményt a közelünkben rendeznek meg, érdemes élni vele. (Részletek)

Vegyen részt egy társasjáték délutánon!

Ha odakint röpködnek a mínuszok, de vágyunk a társaságra, a társasjáték az egyik legjobb alternatíva. Mivel egyelőre mínuszokat nem jeleztek előre a meteorológusok, még egy szintet léphetünk, ha egy szervezett társasjáték délutánon hódolunk ennek az elfoglaltságnak. Egy-egy ilyen délutánon akár 200 játékból is válogathatunk ingyen, addig ismeretleneket próbálhatunk ki és új ismeretségeket köthetünk, vagy méltó ellenfélre lelhetünk, ha a baráti körben már mindenkit megvertünk volna a Monopolyban. (Részletek)

Menjen játszóházba!

A szülői lét egyik szépsége, hogy büntetlenül élvezhetjük újra a gyerekkori játékokat. Jó, nyilván senki ne emiatt vállaljon gyereket, mindenesetre a szombaton megnyíló MEGA Játszóházat valószínűleg nem csak a 10 év alattiak fogják élvezni. Ők viszont biztosan, úgyhogy ha szeretnénk a kicsiket megörvendeztetni, ez egy remek lehetőség rá. A legújabb játékok ráadásul a mozgáskoordinációt, a reflexeket és a gondolkodást is fejlesztik. (Részletek)

Fessen úgy, mint Van Gogh! 

A kézműves tevékenységek és a workshopok reneszánszukat élik, valószínűleg a kreatív elme, mint egyre népszerűbb eszme következményeként és a mű, tömeg gyártott termékek ellensúlyozásaként is. Ezekkel szemben sokkal jobb érv a kézműveskedés mellett, hogy remek feszültségoldó. Rengeteg workshop közül válogathatunk Veszprémben is, én most az Artist for a Day stúdió festő óráit emelném ki, ahol akár híres festmények reprodukálását is megtanulhatjuk. Január 23-án például Van Gogh Csillagos éj című alkotása nyomán festhetünk meg egy képet, de gyakorlatilag minden napra jut egy alkotás náluk. (Részletek)

Idézze meg a nyarat borral és blues-zal!

Nyáron és kora ősszel szinte magától értetődő, hogy kiülünk valamelyik borteraszra, jól behűtött borokat kortyolgatunk, csevegünk a barátokkal és élvezzük a háttérben szóló koncertet. A balatoni vendéglátók jó ideje arra törekednek, hogy ez ne csak főszezonban legyen így és bebizonyítsák, igenis van élet a régióban a forró hónapokon túl is. Bizonyítsuk be az igazukat és üljünk be egy borteraszra a tél közepén is! Mondjuk Homoláékhoz, ahol január 25-én Pribojszki Mátyás és Szász Feri adja a talpalávalót, előbbi pedig a blues ritmusok mellett házi készítésű sült kolbásszal is készül. (Részletek)

Járja végig képzeletben a Caminót!

Pár évtizede még alig pár embernek csengett ismerősen a név, El Camino, ma már viszont egyre többek bakancslistáján szerepel, hogy egyszer az életben végigjárja a Szent Jakab zarándokutat. Lehet, csak a nagy népszerűség teszi, mégis, akik ott jártak, azt mondják, van valami igazán különleges a helyben. Szerintem pedig minden beszámolóban van valami különleges, még ha a történet keretei szinte azonosak is. Főleg, hogy inspiráló történeket hallgatni – legyen szó utazásról vagy bármi másról – egyébként is a szabadidőnk eltöltésének egyik legjobb módja, amelyek nekünk is megadhatják a kellő lendületet, hogy elinduljunk a saját céljaink felé vezető úton. Január 17-én Téren Adrienn világutazó mesél a saját tapasztalatairól a Historia hotelben. (Részletek)

Menjen filmklubba! 

A hollywoodi filmgyártás az elmúlt évtizedben teljesen ráállt a szuperhősös filmekre és a Disney feldolgozásokra, de azért még a biztos kasszasikerek mellett is készülnek kevésbé receptre írt filmek – igaz, ezek ritkán jutnak el a hagyományos mozikba. A kisebb filmklubok viszont előszeretettel válogatnak a réteg alkotások közül, nem feledkezve meg arról sem, hogy Amerika mellett még készülnek más kontinensen is filmek. Az Agóra az egyik éllovasa ezeknek a filmeknek az elhozatalában, de régebbi alkotások a megyei könyvtár francia és olasz klubjában is feltűnnek. Előbbiben lesz látható például az Életrevalók rendezőjének új filmje, a Különleges életek, mely ismét csak egy kényes témát, a hátrányos helyzetű fiatalok körülményeit dolgozza fel. (Részletek)

Nevessen! 

A hideg és szürke napok legjobb ellenszere a szívből jövő nevetés. A hivatásos poéndoktorok, azaz a Dumaszínház humoristái rendszeresen járnak Veszprémbe is, Hadházi László pedig régi motorosként elég jó garancia arra, hogy megmozgassa a rekeszizmiainkat. Január 23-án Musimbe Dennis társaságában látogat el hozzánk. (Részletek)

Menjen táncszínházba a Magyar Kultúra Napján!

Mindig nagy adomány, ha olyan szereplőket láthatunk hazai színpadon, akikért egyébként sok-sok kilométert és órát kellene utaznunk, kiváltképp, ha egy olyan műfajról van szó, ami általában nem nagyon van jelen a hétköznapokban. A kortárs tánc jellemzően ilyen. Szerencsére a Frenák Pál Társulat már-már hazajár Veszprémbe az éves táncfesztivál keretében, de ezúttal januárban is megnézhetjük őket. Twins című előadásuk az elszakadás-összetartozás mezsgyéjén mozogva mesél az ikerlétről, a darab után pedig egy interaktív beszélgetésen meg is oszthatjuk gondolatainkat a produkcióról az alkotókkal. (Részletek)

Tartson csajos szombatot! 

Sajnos ez most egy olyan programpont lesz, amiből az olvasóközönség egyik fele kimarad, a másik felének viszont igazi felüdülés lehet. Balatonalmádiban, a Veganeetában gyűlnek össze a hazai gasztro és kézműves, kreatív világ női vállalkozói, akikkel egy igazi csajos szombatot tölthetnek majd el az érdeklődők: Szauer Judit, a Gasztrotérkép ötletgazdája a kreatív ételfotózáshoz ad tippeket, lehet készíteni gyógyteát, illatos potpourrit, de a hölgyek a portréfotózás rejtelmeibe is bevezetnek, finom és tápláló krémlevesek elkészítésében segítenek, valamint az egészséges étkezéshez is adnak tippeket. (Részletek)

Bertalan Melinda

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.