Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Sose várd a sült galambot! Érd el a céljaidat!

2020. január 15. 10:02
A célkitűzés sosem egyszerű. Nemcsak azért, mert egy külön tudomány, hanem azért is, mert meg kell tanulnia az embernek elérhető és lehetséges célokat kitűzni maga elé. Hogyan teheted ezt meg? Összefoglaljuk röviden, hogy mit kell tudni a célkitűzésről.

Fogadalom vagy célkitűzés?

Nagyon nem mindegy, hogy melyikről beszélünk, hiszen míg az egyik maximum 1-2 hónapig tart, addig a másik, ha jól csinálják, akkor meg is valósul. 

Talán nem véletlen, hogy az emberek jelentős része előszeretettel tesz fogadalmat újévkor, hiszen az első időben a lelkesedés visz előre, ami sikerélményhez juttat. Ezt követően persze beköszönt a stagnálás periódusa, amikor is a legtöbb fogadalom megszegésre kerül. 

A továbbiakban 5 tippet olvashatsz Kolozsi Marianntól annak érdekében, hogy most elérd a célod, amit nem fogadalmakkal tehetsz meg igazán hatékonyan, hanem úgy, hogy célt tűzöl ki magad elé.

1. Fő a realitás

Első és legfontosabb, hogy mindig mozogj a realitás talaján! Tehát ne tűzz ki magad elé lehetetlent, mert akkor csak csalódás fog érni. Ugyanígy túl alacsony célokat sem érdemes választani, mert az bár sikerélményt jelent, de ettől függetlenül nem lesz akkora öröm a megvalósulása. Fontos, hogy tudd, hogy az adott cél mennyire illeszthető az aktuális élethelyzetedbe.

Például hiába szeretnél egy sportkocsit, ha nincs jogsid, és még a fenntartási költsége is óriási terhet ró rád. Akkor meg minek álljon a garázsban? 

2. A saját célodat tűzd ki, amiért tenni is hajlandó vagy!

Bár sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a társadalmi vagy éppen családi nyomásnak engednek bizonyos dolgokban, te legyél tudatában, hogy az adott célt te szeretnéd elérni, vagy éppen valakinek meg akarsz felelni. Ha pedig ezzel tisztában vagy, akkor ne felejts el tenni a célod megvalósításáért. Ha csak ülsz és várod, hogy valami történjen, az közel sem elég, és csak a kudarc lesz az, ami vár a végén. Igenis tegyél a célodért!

3. Légy kitartó!

Itt az alapvető különbség az újévi fogadalmak és a célkitűzés között. A kitartás elengedhetetlen ahhoz, hogy valóra váltsd a céljaidat. Ne félj tenni érte, és mindig tartsd szem előtt, hogy mi a következő lépés, és tedd is meg azt! Ne hagyd, hogy távolodjon, hanem mindig maradj a célod mellett!

4. Ismerd önmagad!

Bár erre mindenki rávágja, hogy ismeri önmagát, mégis, az esetek jelentős részében ez közel sincs így. Ha pedig nincs tudatában annak, hogy nincs meg benne az erő vagy épp a képesség, hogy elérje a célját, akkor abból semmiképp sem lesz pozitív végkifejlet. Éppen ezért mindig tanulj, és ne hagyd, hogy elkényelmesedj, igenis fejlődj!

5. Legyen, aki támogat!

A támogatás rendkívül fontos az ember életében, és nincs ez másként akkor sem, amikor egy célt szeretne elérni. Amikor fel szeretnéd adni, akkor nagyon sokat segíthet egy jól irányzott popón billentés. Nem szabad feladni a célodat, mert akkor nem lesz több, mint egy újévi fogadalom, amit bár jövőre újra megpróbálsz, de újra elérhetetlen lesz, egészen addig, míg el nem jutsz oda, ahonnan már nem opció a feladás. 
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.