Egyelőre a nagy evészetek derekán tartunk, elfogyott a bableves meg a hal, de hol van még a virsli meg a pezsgő? Ezekben a napokban a nemzet biológiai felhasználó rendszere a sültek, köretek, levesek és sütemények tömkelegét dolgozta fel, ami nem kis teljesítmény, mert a napokban még finom borokkal is öntözni kellett, hogy a bejgliről, amit vendégségben kellett megzabálni, ne is szóljak.
Miközben a család egymásnak meg a rokonságnak örült, senkinek eszébe nem jutott az ország sorsa, és a gazdasági elemzők jövőbe látó fanyalgásai. Rövidtávú ünnepi memóriánk azonban annyit megjegyezett: ottan fenn már kitűzték a ”hiánycélokat”. Hogy ez mit jelent? Hát majd kiderül nemsokára. Most mi éppen mással vagyunk elfoglalva, azzal például, hogy reggelenként kitaláljuk milyen nap van ma, mert mostanában olybá tűnt, hogy egyfolytában szombat van meg vasárnap, hovatovább idén van-e vagy jövőre, mikor lesz nyitva a bank, befizettünk-e minden számlát, mikor viszik ki a szemetet, ki eszi meg a maradékot, hol lesz friss kenyér és mikor kell megvenni a szilveszteri virslit. Bizony közeledik szilveszter napja, amikor azért már könnyebb sorsunk lesz nekünk, ugyanis csak pezsgőt meg virslit kell fogyasztani, meg hát egy kis maradék töltött káposztát. Igaz, még nincs vége a megpróbáltatásoknak, de már látni az alagút végét, dereng a remény, hogy nemsokára bemehetünk a munkahelyünkre pihenni. Viszont koránt sincs vége a nemzet (évtizedes) megpróbáltatásainak, ugyanis szilveszter előtti, közbeni és utáni tévéműsorok és rágós ünnepi köszöntők és hajléktalanokról szóló riportműsorok sokaságát lesz kénytelen megemészteni, mielőtt lebontja a kókadó fenyőfát s a reményteljes jövő elé néz.
Akkor aztán jöhetnek a „kitűzött hiánycélok”!
