Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Külföldi diákokat köszöntöttek a Városházán

2020. február 12. 11:43
Erasmus+ programmal érkeztek középiskolás diákok Franciaországból és Németországból, a modern demokrácia közös alapjai nevű projekt keretén belül.

Porga Gyula polgármester személyesen üdvözölte az érkező diákokat, majd átfogó történelmi ismeretekkel látta el az érdekődő diákokat. Szó esett az önkormányzati rendszer működéséről, városi feladatokról, polgármesteri teendőkről is. 

A fő téma természetesen a demokrácia volt, de például az EKF 2023-ról is szó esett. A diákok nagy érdeklődéssel tették fel a végén kérdéseiket, többek között az ország működésével kapcsolatosan.

A Düsseldorfból és Valenciennesből érkező diákok egy hetet töltenek a királynék városában, kedden már a városi törvényszéken is voltak, csütörtökön pedig a Parlamentbe látogatnak. A fogadó iskola a Lovassy László Gimnázium, a projektkoordinátor pedig Király Viktor. A projekt során mindhárom csapat központjában összejönnek egy hétre, tavaly ősszel a düsseldorfi találkozás már megvolt, tavasszal pedig Franciaországba utaznak.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. tegnap 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. tegnap 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. tegnap 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.