Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

A kutatás örömével ismerkednek a fiatalok Veszprémben

2020. február 14. 15:30
A reál- és természettudományok fiatal kutatóié lesz a főszerep két napon át Veszprémben. Idén a Vetési Albert Gimnáziumban rendezik a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáját, amelyre száznál is több középiskolás diák érkezett Veszprémbe.

A Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája tulajdonképpen két konferenciát is jelent egyszerre. A szekciók az élet- és környezettudományok, valamint a reál és műszaki tudományok köré szerveződnek. Idén ennek a tudományos értekezésnek a veszprémi Vetési Gimnázium ad otthont, ahol 112 diák gyűlt össze szerte az országból. Egy közös pont azonban mindegyikükben van: érdeklődésük elsősorban a reál- és természettudományok felé irányul.

A fiatal kutatók olyan tehetséges diákok, akik már tinédzser korukban a tudás birtokába kerültek és megismerték a kutatás örömét, fogalmazott a péntek délutáni megnyitón Szladek Máté, a Kutató Diákok Szövetségének idei elnöke.

A megnyitón Halmay Gábor önkormányzati képviselő, a Közjóléti Bizottság elnöke kiemelte, hogy Veszprém hírnevét – beleértve az Európa Kulturális Főváros címet – nem csak a kulturális eredmények öregbítik, hanem a természettudományok is hozzátesznek, felpezsdítik a város értelmiségi életét.

Szántai Erzsébet, a Vetési Albert Gimnázium, egyben házigazda igazgatója kiemelte, hogy minden oktatási intézménynek a kötelessége, hogy segítse a fiatalokat belekóstolni a kutatás, a felismerés izgalmába.

Meg kell mutatni a fiataloknak a tudományos munka bűvöletét – fogalmazott.

A tavalyi TUDOK konferencián egyébként Rák Gergő vetésis diák – ma már biológia szakos hallgató – győzött, az ő példája is követendő lehet a mostani résztvevőknek.

A kétnapos konferencián biológia, kémia, fizika, matematika, informatika és a reál- és természettudományok számos további ágazata képviselteti magát a résztvevő diákok előadásain keresztül.

A szervezők emellett városnézéssel és további közös programokkal, például táncházzal is készültek.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.