December 31-én fő téma a virsli, merthogy e nélkül nincs szilveszter. Van virsli sokféle, gumis, rugalmas, hússzagú, fűrészporos, vizes, rágós, szürke és gyanús, de hogy milyen volt igazán a jeles hentesáru, amit szilveszterkor fogyasztunk, csak a másnapi maradékból állapítható meg. Ugyanis az úgynevezett friss virslinek tűrhető szaga van, formára, színre, ugyanolyan, mint nagyanyám korában az úgynevezett békebeli virsli volt. Mondom volt, mert már ilyen nincs.
Miután – mint mondottam – friss állapotában a virsli megtévesztően ehetőnek tűnik. A minőségvizsgálathoz az úgynevezett kutyatesztet alkalmazzuk, ugyanis az ember szaglószerve az evolúció során nagymértékben visszafejlődött, hasztalan szaglászna. A házi eb az igazán jó tesztelő, a kóbor kutya alkalmatlan erre a munkára. A virsli főzés előtt vizsgálandó: megkínáljuk vele a kutyát és figyelünk. Ha fanyalog a jószág, akkor ezt a modern húsipari terméket legfeljebb éjfél után 3-kor kell megetetni a vendéggel – és ami nagyon fontos – rengeteg mustárral! Ha viszont megeszi, ezt akár mi is megtehetjük.
A virslit azonban leghasznosabb másnap tesztelni. A titok, hogy az egy nappal korábban elfogyasztott jeles hentesáru, igazán ehető volt-e, az csak másnapos állapotában deríthető ki, az úgynevezett kettes számú virsli-teszttel. Ehhez a teszteléshez szükségünk van állott virslire.
Amennyiben másnapos dermedt virslit a földre ejtjük, akkor az különféle módon pattog, sőt elugrabugrál. A tapasztalt tesztelő az ugrás magasságáról már nagyjából megítélheti, hogy mennyi benne az ín, bőr, csont és egyéb ismeretlen gumis anyag, ami elősegíti az virsli függőleges mozgását. (Hús nincs benne, erről kár elmélkedni. A békebeli húsból készült virsli egyébként sem ugrál.) Az ugrás magassága fordítva arányos a minőséggel: minél nagyobbat ugrik annál szarabb a virsli. Ha kipattan az ablakon, vagy visszaugrik az asztalra, akkor bizony dreket ettünk!
Szilveszterkor azonban a helyzet igazán biztató: teljesen mindegy, mennyi virslit tálalunk a vendégeknek, az vagy kevés lesz, vagy sok.
