2021. június 21.
//
Alajos névnap

Európa legnagyobb Spartan-versenyét rendezik Veszprémben

Nemcsak a verseny szervezőinek, hanem Veszprémnek is komoly kihívást jelent majd a verseny lebonyolítása, a közel tizenötezer ember fogadása. De ahogy három évvel ezelőtt is, városunk lakosai és mi is örömmel, nagy várakozással fogadjuk majd az érkezőket! – hangsúlyozta Porga Gyula polgármester az esemény szerda délelőtti hivatalos sajtótájékoztatóján.

Szerdán délelőtt a Városháza Kossuth-termében tartott hivatalos sajtótájékoztatót a Spartan akadályfutó-versenysorozat magyarországi képviselete az április 4. és 5. között Veszprémben rendezendő Honor állomás kapcsán, melyen városunk polgármestere, Porga Gyula mellett a honi versenyigazgató, Sisak Zsófia, valamint az MH. 54 Veszprém Radarezred ezredparancsnoka Zentai László, és MH. KIKNYP 3. toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka, Soós Gyula őrnagy volt jelen.

Zentai László, Porga Gyula, Sisak Zsófia, Soós Gyula (balról jobbra)Zentai László, Porga Gyula, Sisak Zsófia, Soós Gyula (balról jobbra)

Porga Gyula köszöntője után megtiszteltetésnek nevezte, hogy a királynék városa 2017 után már másodszor biztosíthat otthont a tiszteletnek örvendő eseménynek. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a verseny szervezőinek, hanem a városnak is komoly kihívást jelent majd Európa legnagyobb Spartan-versenyének lebonyolítása, a közel tizenötezer ember (!) fogadása, de ugyanakkor hangsúlyozta:

Városunk lakosai, ahogy mi is, három évvel ezelőtt is örömmel, nagy várakozással fogadtuk az érkezőket. Ez természetesen idén sem - az egykori versenyzők számát jócskán meghaladva - sem lesz másképp!

A polgármester ezt követőn még hozzátette, a lakosoknak még csak véletlenül sem kell aggódniuk amiatt, hogy a versenyt követően estleges "rendetlenség" marad a helyszínen, ugyanis ennek elkerülésére különösképp odafigyelnek majd. Zárásként pedig reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben Veszprém ismét házigazdája lehet az eseménynek.

Porga Gyula szerint megtiszteltetés, hogy Veszprém biztosíthat otthont Európa legnagyobb Spartan akadályfutó-versenyénekPorga Gyula szerint megtiszteltetés, hogy Veszprém biztosíthat otthont Európa legnagyobb Spartan akadályfutó-versenyének

Sisak Zsófia, a Spartan Race magyarországi versenyigazgatója elmondta, anno 2017-ben is fantasztikus eseményt könyvelhettek városunkban, ahová nagy örömmel tér vissza a verseny 

április 4-5. között, a Magyar Honvédséggel karöltve.

A főszervezőtől ugyanis megtudhattuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már komoly hagyományoknak örvend az úgynevezett "Honor" állomás, amelynek keretében a résztvevők katonai terepen és körülmények között bizonyíthatnak. A verseny helyszíne éppen ezért 

Jutaspuszta és az ott található katonai Újmajor tábor lesz.

A versenyigazgató beszédéből továbbá kiderült, hogy mind idáig több mint 11200 nevezés érkezett a versenyre, ami már önmagában is európai rekordnak számít.

Városunk egyik legkiválóbb versenyzője, Petróczi Márton is rajthoz áll a versenyenVárosunk egyik legkiválóbb versenyzője, Petróczi Márton is rajthoz áll a versenyen

Zentai László, az MH. 54. Veszprém Radarezred ezredparancsnoka elmondta, a Honvédelmi Minisztérium már évek óta arra törekszik, hogy a katonai gondolkodásmódot, életvitelt közelebb juttathassa a civilekhez. Az ezredes ezért is gondolja úgy, hogy az esemény remek alkalommal fog szolgálni arra, hogy mind a versenyzők, mind a nézők bepillantást nyerjenek a katonák hétköznapjaiba.

Hiszen mint megtudtuk, a katonai zónában haditechnikai eszközökkel, páncélozott gépkocsikkal, de még helikopterrel is találkoznak majd a megjelentek.

Ugyanakkor a szervezők a gyermekekről sem fognak megfeledkezni, akiket játékos akadálypályákkal, vadászgép- és lövésszimulátorokkal várnak majd.

Soós Gyula őrnagy végezetül pedig hozzátette:

"A helyszíneken katonai toborzópontokat is létesítünk, ahová szeretettel várjuk majd az érdeklődő fiatalokat és felnőtteket egyaránt!"


A kétnapos verseny távjairól, és a nevezésről ezen a linken tájékozódhatnak: www.spartanrace.hu
Fontos megjegyezni, hogy a férőhelyek végesek, így ha kedvet kapott, akkor véletlenül se habozzon!

Simon Dani
Domján Attila
Kovács Bálint

További cikkek

Idén decemberben megérkezik Veszprémbe a V-Busz új flottája
Idén decemberben megérkezik Veszprémbe a V-Busz új flottája
Aláírták a vadonatúj helyi járatos buszok beszerzéséről szóló szerződést, amelynek értelmében idén december végéig 42 db új járművet gyártanak le és szállítanak Veszprémbe, hogy jövőre már ezek közlekedjenek a V-Busz útvonalain. A beszerzés részleteit és az új járművek felszereltségét is bemutatták péntek délután a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Elkezdődött a színház felújítása, a végeredmény egy új kulturális negyed lesz
Elkezdődött a színház felújítása, a végeredmény egy új kulturális negyed lesz
Hivatalosan is elkezdődött az a beruházás, amely pár év múlva teljesen új arculatot ad a belváros kulturális negyedének. A Modern Városok Programból megvalósuló projekt a Veszprémi Petőfi Színház főépületét és a környező házakat is új funkcióval tölti meg, miközben az eredeti stílus jegyeit hordozza magán. Elsőként a kiegészítő épületek újulnak meg.
Irodát kapnak a megyei polgárőrök a várostól
Irodát kapnak a megyei polgárőrök a várostól
A Cholnoky utca 11. szám alatt, egy 220 négyzetméteres ingatlant biztosít a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetsége részére a megyeszékhely önkormányzata.
Ovádi Péter: miért ne lehetnénk mi a következő Dánia?
Ovádi Péter: miért ne lehetnénk mi a következő Dánia?
A koronavírus miatt egy év csúszással, de pénteken kezdetét veszi a labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott először június 15-én Portugália ellen méretteti meg magát. Ennek kapcsán kérdeztük Porga Gyula polgármestert és Ovádi Péter országgyűlési képviselőt az esélyekről, akikről köztudott, hogy mindketten nagy követői és szurkolói a válogatottnak.
Megkapták érmeiket a veszprémi futballisták
Megkapták érmeiket a veszprémi futballisták
Harmadik helyen végzett a labdarúgó NB III nyugati csoportjában a veszprémi Practical VLS. A bronzcsapatot péntek délután Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntötte, amikor a játékosok a megérdemelt érmeiket is a nyakukba akaszthatták.