Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Itt tart most a veszprémi uszoda építkezése

2020. február 27. 9:58
Már a 8-as főútról is látszanak az épülő uszoda falai, amit várhatóan jövő év elején birtokba is vehetnek a veszprémiek. A helyszínbejáráson földről és levegőből is sikerült lencsevégre kapni a növekvő épületet.

A kivitelezőkkel együtt tekintette meg Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő az épülő veszprémi uszodát a héten.

A markolókat nagy részét már felváltották a darusautók, az alapok kiásása után elkezdték felhúzni a falakat, valamint a medencéket is lehet már látni.

A tervek szerint jövő év elején csobbanhatunk először az új uszodában – tudtuk meg az illetékesektől.

Az országgyűlési képviselő elsőként Facebook-oldalán osztotta meg a bejáráson készült képeket, amikből mi is szemezgettünk.

Fotó: Képviselői Iroda / Kovács Bálint

vehir.hu
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.